Saul Bellow: Henderson, az esőkirály ford.: Bányay Geyza (Európa 1977)
Üres, tartalmatlan locsi-fecsi. Hosszan ismételgeti önmagát, és úgy tűnik, a véletlenre hagyja, merre kanyarodjon meséje. Mintha rettegne bármilyen koncepciótól, és a hitelesítést sem érezné feladatának. Hőse 56 éves – csupán ez keltette föl a figyelmemet -, viselkedése azonban gyermeki, mint ahogy ereje, képességei is azok. Egyetlen hibája, hogy érdektelen, miként ábrázolása is.
A felénél lecsapom.
Abody Béla: Szervusztok (Szerzői kiadás 1985)
Legjobb a bevezető, ebben csillan föl valami emlék a szellemes emberről. Míg a halálra készülő szerző dühösen morgolódik, a humoreszkek, töredékek, párrímek(!), fragmentumok, stb. gyűjteménye ásatag, poros, unalmas, kifordul a kézből.
Theodore Dreiser: Amerikai tragédia ford.: Németh Andor (Új Magyar Könyvkiadó 1956)
Többnyire naturalizmusáért kárhoztatják. Az első száz oldala fölött csakugyan ingadozok: olvassam-e tovább? Rémisztően aprólékos a leírás, szemlátomást gonddal hitelesített, és továbbra is szőrszálhasogató marad, ha például egy gallérgyárba kerül hőse, a gyártási folyamat precíz leírásával ismertet meg. Szükséges ez? Talán. Nélkülözhető? Feltétlenül.
Felénél úgy tűnik, a szöveg zömét bátran kihúzhatta volna. Igaz, akkor nem lenne „enciklopédikus”, viszont érdekesebbé válna. Az olvasó tűrőképessége nem fontos, inkább az igazságra tekintett, és szeretne álláspontja helyességéről meggyőzni. Nem tudtam, hogy vitázó fél lett belőlem.
Igyekezete rokonszenves, dramaturgiai hibái viszont bosszantanak. Az odavezető út minden egyes állomásának körülményes ismertetésével bemutat egy gyilkosságot, amiről így tényszerűen értesülünk, majd a nyomozás során újra és újra különféle verziókban meghallgatjuk a történteket, míg eljutunk a bírósági tárgyalásig, ahol ismét végigélvezhetjük az eseményt. Vajon minek? Talán az igazság sokoldalúsága miatt, talán azért, hogy pontos képet kapjunk az amerikai igazságszolgáltatásról. Helybéli lakosként bizonyára érdekelne a téma - bár akkor sem szépirodalmi művekből tájékozódnék -, körüllakóként viszont idegenkedve lapozom át a terjengős (és a hollywoodi filmekből már unalmig ismert) okfejtéseket. A politika ezer szállal szövi át a jogot, a bűneset alkalom a szereplésre, a sajtó cinkostárs, igen, ezeket már tudjuk, ha kevésbé részletezőn bizonygatná, figyelemmel követném is, de így?
Mintha saját írásaimról mondanék ítéletet! Dreiser is csüggesztően fantáziátlan, ami egy alkotói karakter jellemzője. Vélhetően ezért sem lesz belőle A nagy Gatsby megformálója.
