Köszönőiszony

            Szívességi postás gyanánt vetődöm el a gangos nyári lakhoz, egy nemesi família hajdani tuszkulánumához, ami hivalkodón tekint alá. Közel hajolok a kaputelefonhoz, hogy a kamera tisztán lásson, és hangosan mondom a nevem. 

            - Várjon.

            Nemsokára egy hölgy érkezik a rácsos kapuhoz, melyet éppen résnyire nyit a motoros szerkezet. Megáll mögötte. 

            Elismétlem nevem, valamint azt is, mi járatban vagyok.

            Feleletet azonban nincs. És mintha a kapu is beragadt volna.

            - Adja már ide!

            Előhalászom táskámból a küldeményt, és benyújtom a kapurésen. 

            - Köszönöm. Ahogy a szíveslátást is.

            Sarkon fordul, és hang nélkül távozik.