A mennyek országba vezető út

Ablak, porta helyett betegirányító felirattal. Amint sorra kerül: neve, TAJ-száma, hová tart? Mindebből csupán a társadalombiztosítási azonosító számára kíváncsiak, bepötyögik a számítógépbe. Azután mehet Isten hírével. A liften kis tábla: nem működik.

Hatodik emelet. Kietlen hodály, várakozók. Újabb betegirányító, ablakán címke: kérjük, ne kopogjon, majd szólítjuk! Ajtók, több is, nyílnak-csukódnak. Tizenkét perc múltán csak szól a betegirányítónak. TAJ-kártya, név? Kap egy sorszámot. Utána gorombán puffan az ablak.

Folytatódik a jövés-menés, fehérköpenyesek cigarettával, törülközővel, pénztárcával vagy kávésbögrével a kézben. Hangos trécselés: és akkor a szerelő. Mintha beleolvadt volna a vásott műanyag székbe. A hámló vakolatot bámulja. Hetedmagában ül. Valaki félrevonja a kilépő asszisztensnőt. Hosszúkás borítékot ad át, ami elmerül a köpeny zsebében. Jó, amint megbeszéltük!

Újabb civil érkezik, kezet szorít a doktornővel és eltűnik az ajtó mögött. Félóra múltán bukkan elő. Hamarosan megjelenik egy szám az elektronikus kiírón. Még csak harminckilenc perce várakozik, de harmadikként máris beléphet.

Köszön. A doktornő előtt papír, azt nézi. Használt? – kérdi. Nem. Akkor mással próbálkozunk! Mint a ruletten?

A fehérköpenyes hallgat, receptet ír.

Régebben volt egy patikaszer - a tudós egészségügyi szakember leinti: nem ismerem.

Mehet. A következőt szólítják. Egy minutát sem töltött a rendelőben. Komótosan öltözik, közben figyel. A negyvennegyedik percre végeznek az utolsó beteggel is.