Rónay György: Szürke élet (Magvető 1982)
Könnyen olvasható, jól fogalmazott belletrisztika. Százötven oldala után legföljebb azon mulat az olvasó, hogy mennyire kiütközik kulcsregény-volta. Témája egy Zelk Zoltánnal tett lengyel út. Minden egyéb súlytalan, felejthető.
Rónay György: Napló I-II. Sajtó alá rendezte: Reisinger János (Magvető 1989)
Botrányos kiadvány, gondozójának gyávasága nehezen minősíthető: 1989-ben a nevét adja egy kiherélt kötethez! Még annyit sem tesz, hogy feloldja a monogramokat. Találgasson, aki akar! Rengeteg a kihagyás, semmiről sem tájékoztat, jegyzeteiben csupán a filológiai adatokra tér ki, és nem igazít el.
Rónay naplója jobbára a francia filológusokat érdekelheti, a mezei olvasókat aligha. Emlékezni semmire sem mer, nehogy valamiképpen fölhasználhassák ellene. De akkor minek ír? Egyetlen részvevő szava sincs ’56-ról, a forradalomból pedig kimarad (Bagolyirtáson őszöl, noha aggódik fia miatt, annyira azért mégsem, hogy kimozduljon védett zugából). Részvétlenségét úgy indokolja, hogy az író feladata nem a politizálás, a munkájának kell alárendelnie mindent! A 661. l . ezzel szemben az olvasható, hogy „mégsem állhatok meg jegyzetelni az utcán, mint egy félbolond”, vagyis a látszat azért fontosabb.
Ellenszenves figura, mivel nem egy vonásában magamra ismerek. Gyáva, menekül a gondok elől, és szeretne hamar túllépni megoldhatatlan nehézségein. Igyekezetét Aczél a munkaérdemrend arany fokozatával honorálja, valamint azzal, hogy engedi utazni. Hamar rákap az ízére! Az első áhítatát az ismétlések garmadája követi. Jellegzetes módon akkor, amikor már nem dolgozik, vagyis főbb műveinek megírása után. Ötvenegynéhány évesen már az öregedéssel küszködik.
A katolicizmus erőteljesebben foglalkoztatja az irodalomnál, számára a hit – miként hangoztatja is - nem megnyugvás, hanem probléma. Kevesebb buzgalommal vélhetően jobban járna, mivel valós kérdéseken töprengene. Az élet azonban messze esik tőle és túlzott hajlandóságot sem mutat élvezetére.
