Henry Fielding: Amelia  Ford: Borbás Mária  (Európa 1969)

            Bár hosszú ideig tartott, mire a végére jutottam, nem bántam meg, hogy ennyi időt töltöttem a könyvvel. A regényírás őskorát idézi, fordítója kedvére élvezkedett e „bájos szcénák” megelevenítésekor. Tetszése szerint dúskált a sok ah!, piha! és hasonló nyelvi ínyencségben és alighanem maga is derült „graciőz” modor furcsaságain. Az elébem tárt világ persze ismerős: a törvényesített törvénytelenség, az érdem semmibevétele, a „mindenki mindenkinek farkasa” állapot legalizálása arra vall, hogy az 1700-as évek Angliája rokon vonásokat mutat kies hazánk mostani légkörével. Kiragadott soraiból aktuális napi publicisztikák sorát írhatnánk! Fielding ábrázolása sem maradi: noha hőseinek szavait a kevéssé hitelesítik a tettek, egyes lépéseik nem maradnak motiválatlanok. Majd mindnyájuk cselekedetei mögül kitetszik az önérdek és a szenvedély. Lopnak, csalnak, hazudnak, hamisítanak, kiforgatják a törvényt, erőszakoskodnak, kerítenek, gyilkolnak - egyedül a történet jó szelleme, Harrison doktor a kivétel. Takács Ferencnek aligha esett nehezére, hogy illusztrációt kerítsen pályaképéhez, mintha éppen e célra készültek volna Hogarth metszetei! (Amit pedig bírálat gyanánt mond el az Ameliáról, inkább saját korát tükrözi, mint bármilyen kortól elvonatkoztatott igazságot.)