Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve

ford.: Nótári Tamás szerk.: Németh György

(Lectum Szeged, 2006)

            Apollodóros: Vádbeszéd Neaira ellen című műve mellett újabb kiadási bravúr a Lectumtól, ami ismételten bizonyítja, hogy a mainapság szellemi hóbortként lemosolygott klasszika filológia mennyi friss tartalmat hordoz, milyen tanulságos olvasmányt kínál. Quintius tanácsai a consuli hivatalra pályázó Marcus bátyjának a műveltebbeket Niccoló Machiavelli hírhedt munkájára, A fejedelemre emlékezteti, az esti televíziós híradók nézőit pedig immár húsz éve a magyar választásokra. Mintha egy kampánymenedzser intelmeit böngészném, aki tételesen sorolja, mire ügyeljen az induló: „biztosítsd, hogy barátaid nagy száma és sokszínűsége nyilvánvaló legyen” (12. l.), „sokukat megnyerted már: juttasd tudomásukra, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítasz nekik” (13. l.), „mindenkit, aki valamiféle jóakaratot mutat irántad /…/ barátaid közé kell számítanod, ám mégis a leghasznosabb azokhoz kedvesnek és kellemesnek lenni, akik igazibb okból, rokonság, sógorság, egyazon közösséghez tartozás vagy valamely más kapcsolat révén barátaid” (17. l.), „érd el, hogy /…/ mindazoknak, akiket elkötelezettként kezedben tartasz, világosan meghatározott és kiosztott feladatuk legyen” (18. l.), „munkálkodj rajta, hogy azok, akiket akár magad, akár közös barátaitok révén el tudsz érni, lelkes híveid legyenek, keresd fel és gyűjtsd őket magad köré /…/ legyen az egész városra, minden testületre, körzetre, és szomszédságra kiterjedő terved” (21. l.), „a vidéki és a falusi emberek máris barátainknak képzelik magukat, ha tudjuk a nevüket” (22. l.), „az embereket inkább barátságos arccal és beszéddel, semmint magával a szívességgel és üggyel lehet megnyerni”(27. l.).

            Nótári Tamás és Németh György csatolt tanulmányai maradék kétségeimet is eloszlatják, mikor egymás után bontják ki a szerző utalásait és vázolja a mostanihoz hasonló választási indítékokat, körülményeket. Megvesztegetésről és zsarolásról, opportunista hallgatásról és durva taktikázásról számolnak be, ahol még a legjobbak is csupán a pillanat igézetében cselekszenek, mikor saját jövőjükre fittyet hányva lépnek szövetségre korábbi és majdani ellenségeikkel. Nincs az a jóslat, aminek bekövetkezte több valószínűséggel bírna, mint az itt leírtak újbóli ismétlődése.