***

üveggallért kerítettél nyakadba

bokádig ért

keresztülderengett rajta némi szúrós

csábító fény

ha burád tompa tejüvegén

előtündöklött az emisszió

átégetett

még a kinyílt, megtágult retinán is

egymással oltva el téged meg az éji

szárnyas lényt

mely ott csapongott-bolygott körötted

tőled vakon

és öröktől fogva a világtalan sötétben, te

lámpás csillag