„most én vagyok a hang helyetted…”

Török Sophie Babits Mihályról

Szerk.: Téglás János

(Palatinus 2000)

            Az újabb forráskiadvány mutatja, hogy milyen kevés szerencsével bírtak nőügyekben a Nyugatosok. Ahogy Kosztolányi vagy Füst, úgy Babits sem találta meg az igazit, és be kellett érje a „kis női csukák” egyikével. Tanner Ilona igyekezett felnőni a feladathoz, mivel annak tekintette a nagy költő szolgálatát. Attól tartok pedig, Babitsnak inkább szerelmes párra lett volna szüksége, mint tanítványra, őrző sárkányra vagy ápolónőre. Becsületére legyen mondva, felesége legalább nem takargatja: milyen inspirációval közeledett, miként azt sem, ki volt akkortájt. Tisztán látja költői, illetve helyzeti alkalmatlanságát, és megemlékezik Szabó Lőrincről, noha vele kapcsolatban szembetűnően kerüli az igazságot. Hármasuk (vagy négyesük Komjáth Aladárral) mindenesetre bizarr, modern csoportozatnak tűnt. Az efféle intimitásokon túl azonban kevés érdemi információval szolgál, kötetének olvastán sem tudok többet Babitsról, a költőről.