2006 tavaszán
Egy mondat bizony kimaradt a Fidesz választásokat követő sajtótájékoztatójáról: mi, valamennyien, akik itt állunk Önök előtt, egyetemleges felelősséggel tartozunk támogatóinknak és tágabban az egész közvéleménynek a választási vereségért, ami a vezetésünk alatt érte az ország polgárosodásán munkálkodókat, és ezért testületileg lemondunk. Orbán Viktor, a vezérszónok, még azt is hozzáfűzhette volna: miután én voltam e kampány frontembere, és kezdeményező szerepet vittem a pártszövetség létrehozásában, hibásnak bizonyult politikáját pedig magam alakítottam, elsőként válok meg eddig viselt tisztségeimtől.
E csönd a párt vezetőinek elmulasztott lelkiismeretvizsgálatáról tanúskodik. Hogy töprengéseik során ne maradjanak támasz nélkül, megemlítek néhány apróságot.
Egyik ideológusuk bakot lőtt, mikor azt hangoztatta: következmények nélküli országban élünk, a vereségnek ugyanis megvoltak az okai.
1. Ideológia-mentes, pragmatista gyűjtőpárttal ellenzékben vajmi nehezen érhető el siker. A sima modor minduntalan fölfeslik és kibukkan alóla az elfogultság, ami előtűnve utálatosabb a nyíltan vállalt előítéleteknél, mivel émelyíti a sandaságtól már csömört kapott közönséget.
2. Az elaggott Népfrontos „szakemberek” asszisztálása ellenére a gyűjtőpárt ideája megvalósíthatatlannak bizonyult, mivel a politikai nálunk még a különféle elképzelések vetélkedése és időleges kiegyezése, ellenzéki pozícióból erővel hatalomra erőszakosodni pedig egyelőre nem lehet.
3. Az 1998-as tapasztalat – Torgyán doktor legyűrése – hibás általánosításhoz vezetett. Meg kell válogatni szövetségeseinket, és ha már lepaktáltunk velük, nem kiütni vagy bekebelezni kell az oldalunkon küzdőket, hanem segíteni, vagy legalább békén hagyni őket. A kormányzás egyik föltétele a tisztességes együttműködés.
4. A párton belül sincs ez másként, aki egy pillanatnyilag többet ígérő csoport kedvéért félrelöki, kirekeszti, elűzi társát, ne csodálkozzon, ha támogatottsága csökken. Amennyiben a szélek meghódítása kedvéért lemondanak a középről, gyorsan előzhetnek ugyan, de végső lemaradásuk biztosnak vehető.
6. Hiteles emberek kellenek. A dobogón álló tizennégy tagú vezetőségben nincs ilyen személy. Melyikük is lenne az, talán a sokadik bukása fölött is könnyedén tovasikló Orbán Viktor? Ő a demokratikus ellenzékből kinőtt polgári összefogásra hivatkozott, a nézők szeme pedig kiguvadt bár, mégsem látott közülük senkit. Legföljebb asztali hazugokat, mivel a hízelkedőkön túl másra nem tartottak igényt.
7. Egy párt nemcsak a kampány idején szorul támogatókra, két választás között is szüksége volna tagságra, mégpedig olyanra, amelyik figyel, bírál és alakít, adott esetben pedig elzavarja az ostobaságot elkövetőket. Talán emiatt vonakodik a komolyan vehető tagságtól a Fidesz vezérkara is?
8. Az egyirányú információ-áramlás MSZMP-s modellje 2006-ban már nem működik. Nélkülözhetetlen a hírek fölfelé áramolása. Az észrevételek, a bírálatok kirekesztésével egy párt lenullázza magát, a választóközönség ugyanis nem számítógépes válaszsablonokra vár. Körülményeinek javulását kívánja, és ha úgy veszi észre, kedveltjeitől erre nem számíthat, máshoz fordul.
9. Több hibát képtelenség elkövetni, mint amennyit tavaly óta a Fidesz vezetése elkövetett. Akármennyire buzgott az MSZP, nem ő nyerte meg a választást, hanem a Fidesz veszítette el. Ezzel pedig újabb négy esztendőt tékozolt el életünkből. Fölmérték-e vajon, mit követtek el, mikor nevetgélve gyülekeztek a mikrofonnál, és még csak az orcájuk sem pirult el?
Egy kevéssé rokonszenves honfitársnőnk azzal felelt a riporteri kérdésre, hogy milyen eredményt vár: „hát az MSZMP győzelmét, mert megérdemli!” Sokáig azzal ámítottam magam, effélét többé nem hallok, ahogy gyermekeim sem hallanak. Miattuk és elhunyt barátaim miatt is szégyenkezem.
Budapest, 2006. április 23.
