Németh Andor: Egy foglalt páholy története

(Scolar 2011)

            A kötet formájában először és utoljára hetven éve megjelent kulcsregény irodalmi legendaként él a köztudatban. Sokan és kedvtelve csemegéztek már a Karinthy-házaspár viszonyában, ám egyre-másra ismétlődő társasági botrányaikról szemtanújuknál, Németh Andornál hitelesebben senki sem tudósíthatott. A szerző alighanem éppen e várakozásnak tett volna eleget folytatásos művével, erőfeszítése azonban kudarcot vallott. Nemcsak az egyes részek összefésülése és a szerkesztési elképzelés - legalább utólagos - tisztázása maradt el, a történtek kielégítő regényesítése sem sikerült.

            Az összefüggések tengerében elmerülő valóság egy részének kiemelésére és áttekinthető ábrázolására többnyire két eljárás kínálkozik: dokumentumok fölsorakoztatása vagy a história fikciós önállósítása. Németh az utóbbit választja, jóllehet görcsösen ragaszkodik az általa látott, illetve átélt események fonalához, nehogy csalódást okozzon a pletykákra fogékony és feltűnően tájékozott közönségnek. A valóságos motívumok sokasága és a kikerekedőben lévő regény saját világa minduntalan szembekerül egymással. Egy szépirodalmi alkotás zárt terében nem jut hely seregnyi tapasztalati ténynek, kényszerű emlegetésük pedig bosszantó teher és feszengésre készti az olvasót: ugyan, miért csempész színpadára olyan fegyvereket, melyek nem sülnek el? Böhm Aranka öngyilkossági kísérletéről például gyakran írtak, balsikerű próbálkozásának azonban nincs köze a regény cselekményéhez, és csak a szereplők névváltoztatásának indokolatlanságára hívja föl a figyelmet.

            A fikció és a valóság kusza halmaza az elbeszélői tudaton átszűrődve egységesülne, ez pedig a szubjektivitás túltengéséhez vezet. Németh Andor bőséges érzelmi és tudati reflexiói nemigen állnak helyt a csorba vízióért, a hibás vagy olykor hiányzó konstrukcióért egy olyan mű esetén, ahol még a kohéziós erők csomópontjai sem tisztázottak. Vajon kicsodák e regény hősei, valóságos, netán kitalált személyek? Legfontosabb figurája a mindentudásában folytonosan megcsúfolt elbeszélő, vagy az árnyékában mellékszereplőként diszkréten meghúzódó írózseni, az olyannyira mitizált régi barát? Melyik kapcsolat fejlődése érdekes: vajon azé-e, amelyik egyik-másik jelentéktelen hölgyhöz fűzi őket, vagy Böhm Aranka iránti visszás rajongásuké? Szeretnék hinni abban, hogy az Egy foglalt páholy történetének bizonytalanságai már a jövő határozatlanságainak megelőlegezései, és a regény világra jötténél egy állítólag régóta beigazolódott sejtelem bábáskodott, minden elfogultságom dacára azonban mégsem vagyok képes ennyi jóindulattal viseltetni az olyan könyv iránt, amelyik minduntalan kifordul markomból.