Apró észrevétel a jogforrás megnevezése tárgyában

            Mezei Balázs nagy feneket kerít az alkotmány tervezetének, ami egy kitűnő filozófustól nem meglepő, viszont hibás ajánlatra sarkall. Úgy kezeli a leendő magyar alaptörvényt, mintha az Univerzum egészére vonatkozó egyetem kinyilatkoztatás volna, aminél nélkülözhetetlen a jogforrás pontos megnevezése. Csakhogy e fogalmazvány hatálya mindössze a Föld nevű bolygót lakó egyik faj számszerűleg kevéssé jelentős csoportjára terjed ki, vagyis ránk. Semmi sem indokolja tehát, hogy alapvetését Ádám-Évánál kezdjük, és azon törjük fejünket, végül is honnét eredeztethető a jogosítványunk.

            Amúgy is fölöslegesen fáradnánk, mikor a választásokon győztes pártszövetség vezetője előzékenyen megtette ezt helyettünk, mondván: a választók kétharmadának akarata érvényesült. Fölhatalmazásunk eredete után nyomozva így nem kell a gondviselő Isten ideáján töprengenünk, beérhetjük a voksolók döntő többségének szándékával is.

            Egy alkotmány minden idetartozóra vonatkozik, senkit nem illik és szabad kirekeszteni belőle. Még az olyan, állítólag elenyésző kisebbségbe szorultakat sem, mint az ateisták (kiknek tényleges számáról egyébként mást tartanak a vallásszociológusok, mint a szerző). Hitében és meggyőződésében minek provokálnák bárkit is? Formálódó alaptörvényünk nem a világnézeti kérdések eldöntésének eszköze.

            Bátran mellőzhetjük a praktikusan haszontalan, csupán félreértésekhez vezető, és viszályt szító állásfoglalásokat! Alkotmányozásunk célja az összefogás és nem a megosztás.