Elcsórt álmaid helyére mit sem csorgat a szikkadt képzelet. Pörén állsz a szúrós avarban, takarótlanul dideregsz. Miről képzelődjél, miután epedj? Durva tények fognak körül, nincs segítség.

*

            Túlélnek hazugságot, szégyent, leleplezett csalást, korrupciót, zsarnokoskodást, mindent. És nincs mód eltenni őket az útból. Hozzászoktatnak a mocsokhoz. Mire idejük letelik, magad kapsz utánuk: maradjanak! Őket legalább ismered, ne riogassanak beláthatatlan vészeikkel az újak.

*

            Elevennek tartanád a reménykedőt? Magadat lásd halottnak. 

*

            A környezet ellenállása szívós. Akármint forgasd tényeit, ugyanolyanok maradnak, mint voltak: sivárak. E szamárállkapcsok, amikkel filiszteusok hadát verték le, még csak nem is csúfak. Jelentéktelenek.

*

            Írjál szépeket! Mint aki átlátja e kérés abszurditását, hányszor hallgattad már bosszankodva: minő képtelenséget remélnek tőled. Ha alkalmas volnál rá, nem várnál ösztökélésre. Harmónia nélkül viszont meg sem kísérelheted, pedig akár magadba nézel, akár környezetedre, sehol sem leled. Vajon neked kellene belehazudnod a világba? Hajlanál effélére?