Kundera – ürügyén

            Zavarba ejt Kundera narrátori omnipotenciája: vajon a korszerűtlenség jele vagy műfaji követelmény? Mostanában illetlenségszámba megy az ilyen mindentudás, ugyanakkor a bölcsesség jelét hordozza, és kedvedre tesz. Másfelől riaszt, mikor elemzéseivel elszakít történetétől. Csupán addig vagy hajlandó szavát jó szívvel fogadni, ameddig nem válik le a meséről, amint önállósul, máris feszélyez. Akármennyire okos lett légyen, mégsem képes annyi mindenre, mint az általa elemezni próbált véletlen. Koincidenciákról beszél, és a művészi alkotásokban felelhető ismétlődésekkel mutatott párhuzamokra utal, de jogosnak tetsző kreátori önteltségében némi csúsztatással él: inkább a teremtés hajaz világunkra, és nem fordítva.

*

            Az esztétikum és az etikum közötti szakadékra ismersz Kunderánál, kinek mindentudó elbeszélője oly részvétlen tárgyilagossággal elemzi hőseit, hogy az már tudományos értekezést idéz. Állításai úgy hatnak, mintha verifikálhatóak volnának, és kétség sem ébredhetne feltétlen igazukkal szemben, mígnem egy dramaturgiai csavarral váratlanul negligálja iménti kijelentéseit. A lét elviselhetetlen könnyűségének Terézája elhagyja férjét, és hazautazik a megszállt Prágába. Útközben azon morfondírozik, hogy tovább megy és beteljesíti bukását: visszatér abba a kisvárosba, honnét elindult. Öt nappal később betoppan a férj, mire Teréza ráeszmél, hogy őt várta. A korábbi mélyelemzés tehát a hősnő önmegtévesztő szólamát reprodukálta, hamis ideológiájáról tájékoztatott. De miért nem szólt az elbeszélő? Ha igazat mond, elvész az izgalom, melyet dramaturgiai műfogása kelt, és szövege száraz, unalmas fejtegetés marad. Csupán a meséjét óvta hát az értekező próza uralmától és diszkréten hazudott, hogy fenntartsa a feszültséget, és tetszetős fordulatokkal gyönyörködtessen.

            Az etikum csorbítása nélkül vajon képtelenség az esztétikai hatás elérése? Tolsztojnak mintha sikerülne a lehetetlen. Másoknál viszont az elbeszélői omnipotencia gátolja egy efféle kérdés föltevését, mivel olyan világot alakítanak ki, ahol a törvényeket maguk hozzák, vagyis amiről nem tesznek említést, nincs is.   

            Az elmúlt fél évszázad során a szépirodalom eljutott az értekező próza határáig, és legjobb, legérdekesebb művelői csöndben disszidáltak. Márai egész irodalmi termése sem ér föl a Föld, föld!..-del kezdődő és a Naplókban megfogalmazott reflexiókkal. Az úgynevezett tényirodalom - például a Csalog-féle interjúzás – az értelemmel még fölismerhető, vagy fölismerhetőnek vélt igazságot ostromolja. A belletrisztikus regény visszaszorult a tetszetős, mert vigasztaló, fölindító vagy andalító banalitások közé, amire persze éppúgy szükség van, akár az igazságra. Mégsem érdekel. Kevesebbre tartanád a szépet az igaznál? Akkor ostoba vagy! Csakhogy életed megismerése során vészesen fogy belőled az esztétikum iránti sóvárgás. Napjaidat sajnos nem a szép tölti ki, hanem a kétség és a csüggedés.

*

            Kundera tapasztalat-gyűjteményéből kitűnik, hogy ő sem vélekedik másként az emberiség túlszaporodásáról, illetve ennek várható következményeiről. Ha átlépnek egy küszöböt – írja -, akkor „gyilkolni fogják egymást”. Igaz – bólintasz, és azt hiszed, a saját bölcsességed előtt hajtasz fejet: lám csak, egy nagyra tartott tekintéllyel egyezik nézeted. Amikor újfent belenézel a Halhatatlanság impresszumába, arra következtetsz a megjelenés dátumából, hogy ihletőd lehetett, vagyis észrevétele nyomán formálódtak elképzeléseid. Immár másodszor helyeselsz tehát, és ezúttal is neki. Átvetted egy gondolatát, és miután megfeledkeztél az eredetéről, sajátodként igazolod vele büszkén és boldogan. Talán attól sem idegenkedsz, amit a gesztusok ritkaságáról és az azokat fölragadó vagy elejtő emberek sokaságáról állít, elvégre egymásnak adjátok a kilincset, ami – magunk között szólva – némileg deprimáló.

*

            Hol a tudatosság határa, vezérlő eszméjétől legutolsó motívumáig megtervezhető egy mű? Jóindulatát a bírálója azzal nyilvánítaná ki, hogy szándékoltnak tételezi föl valamennyi mozzanatát, de valójában az-e? Lehetséges, hogy a teoretikus elme utólag meghamisítja a kéz munkáját és becsapja önmagát? Kundera elemzése, melyet a regény elméletének kiterjesztéseként végez el, talán nem olyan ideológia, akár a többi? Ki tud az igazságról, legyen bár egy, vagy többértelmű?

*

            Kundera alighanem jó nyomon jár, mikor kétféle írásmódról értekezik. Kafkától eredezteti az újat, ami a régies egyértelművel és ötlettelennel szemben humoros és sokértelmű. Az irodalom csakugyan meghasadt, mégsem hiszel abban, hogy az újabb módi eleve értékesebb, élvezetesebb vagy kevésbé unalmas az ónál. Fontosabbnak véled a tartást. Míg a hagyományos szemlélet megköveteli a szilárd erkölcsi ítéletet, az új egyenesen tiltja – mondván: feladatunk nem a dolgok megítélése, hanem a megjelenítése vagy ábrázolása. Minden kijelentés csak arra való, hogy félrevigyen. További különbség az esztétikum akarása, míg a tradicionális regény egy maskara (amivel a személyes bosszút, világnézeti küzdelmet, stb. álcázzák), addig az új egy még kiaknázatlan közelítési módot keres. E merőben ismeretelméletinek tűnő elképzelés mélyén szerinte a gyakorta mellőzött szép óhaja rejlik.

            Megvesztegetően tiszta, világos gondolatmenet, bár nem vezet sehová. Az ábrázolás önmagában érdektelen. Szilárd állítások után sóvárogsz még akkor is, ha tudván tudod: hamisak. Játék helyett a káosszal szembesülve fogódzót keresel. Amennyiben nem szolgál effélével a művészet, nincs rá szükséged, művelője bízvást maradhat az öngyógyításnál, munkáját is saját terápiájává silányíthatja.

            Az esztétikum akarása vajmi ritkán vezet esztétikailag értékeshez. Ha nincs igazság, a szépség magva mint érhetne be? Tetszetős is csak az ember előtti lehet, ami kevéssé reflektál igényeidre, vágyaidra, szükségleteidre, az általad alakított, esetleg rontott emberi világra. Kundera a zenére emlékeztet, Bach forrás gyanánt feltörő muzsikájára, ami végletesen idegen a romantikusok érzelmi kitöréseitől, és az eredet találkozik benne a modern törekvésekkel. Csakhogy Bach mindazt elővarázsolja a hangokból, ami számunkravaló, modern komponista társairól ugyanez már nem mondható el. Hangok helyett elképzelésekkel, rögeszmékkel, tudományos, vagy annak vélt teóriákkal dolgoznak, azok viszont nem művészi források, még a szimmetria kedvéért sem állítható róluk, hogy az ember utáni világról jósolnának. Ideáik a mi leleményeink, és nem mutatnak semmi rajtunk kívülire.

            Kundera világképében egyetemes létezők vagyunk, nem a környezetbe illés gondjaival küszködők. Elméletileg a természettel konfrontáltatná közönségét, míg te úgy tapasztalod, hogy életed beszövi a társadalom. Ha egészséges vagy és békében élsz, az emberen túli világnál inkább függsz társaidtól. Fajunkat az Univerzumban helyezné el, és ehhez kínál segítséget, te meg a többiekkel szembeni kiszolgáltatottságtól gyötrődőknek keresel vigaszt. Számára felszabadító élmény a relativitás, mivel kulcsot ad a világhoz. Téged ez lesújt, nem szívesen látod viszont ugyanis egy alkotásban, amivel nap mint nap találkozol. Értékhiányos világodban erkölcsi imperatívuszokra vágysz, hogyan lehetne másként, ő kuncogva cáfol botor reménységedre: minden viszonylagos! Kívánságod így giccses, miért éppen a mi életünk volna egyértelműsíthető?

            Amennyiben civilizációnk korallzátonyként épülő mészváz, úgy gátol a megismerésben, az új metódusok kipróbálásában, neked viszont lehetőséget kínál a világ humanizálására, amire - szenvedéssel telítettsége szerint – igencsak rászolgál. Kunderát ez kevéssé foglalkoztatja, tekintetét a túlnanira és megelőzőre, vagyis a rajta kívülre veti. Nem foglalkoztatja már az ittlét. Te viszont mégis kimásznál valahogy a slamasztikából, noha örömest választanád a távoli, strukturálatlan lebegést, és a halott torzók elbontását is veszélyesnek találod. Némi, kevésbé sértő elevenségre vágysz, de fogott ember vagy, és a megvalósulás reményét nélkülöző elméleti konstrukciókat sem kedveled. Legföljebb korkívánatra, muszájból engedsz a dívó szellemi kísértéseknek. Vajon a szabadságtól rettegő szorongása gyötör, vagy a hazugság kavarta undor?