Múltad ismételt kétségbevonása fölingerel. Egykori léted amúgy is egyre hihetetlenebb, és az öregkori elbizonytalanodással járó szorongást tovább növeli a kívülről érkező kétség. Néha már abban sem hiszel, hogy voltál-e egyáltalán. Talán csak álmodtad magad.
*
Isten aszerint, hogy éppen mire van szükséged, hol parancsoló, hol vigasztaló idea. Sajnos, korántsem a valóság, így parancsa vagy vigasza sem az. Akárcsak jómaga, óhajod tükröződése. Gyöngéid és bajaid viszont ténylegesek és nyomasztóak, így hát nemigen ellentétezheted őket egymással. Igaz, mást sem állíthatsz a gondviselő helyébe, mivel a személytelen sorshoz éppúgy nincs közöd, mint a Fortuna képében kacérkodó szerencséhez. A munkától várnál nyugalmat, de hasztalan. Bizalmad hiú, úgy látszik, a magad istene sem lehetsz.
*
Támogatásodat kérik. Engedsz kívánságuknak és beleegyezel, hogy szabadidőd terhére, ingyen szerepelj egy reklámfilmen. Másnap délelőtti forgatásban állapodtok meg. Később telefonálnak: jobb lenne délután. Azután újabb hívás érkezik: mégis csak délelőtt. A megbeszélt időben nincsenek a helyszínen. Türelmesen vársz, majd telefonálsz. Ja – mondják - inkább délután, és nagyon megsértődnek, mikor elküldöd őket a fenébe. Nem hitték volna, hogy ennyire kevés benned az együttérzés.
*
Nincs végleges kézirat. Huszadszor olvasod át, és még mindig találsz benne hibát. Ha nekiülnél huszonegyedszer is, csak bosszankodnál. Inkább oda sem ülsz.
*
Csodálkozásra késztetnek a gyászszertartások: miért szól a fohász? A világi imitációk felületességükkel bosszantanak. Mégsem kukulhatsz meg, valamit tenned és mondanod kell, pedig nincs szó és tett, ami több volna a túlélőknek, mint halottnak egy csók.
*
A legcsekélyebb eshetőség is fölvillanyoz. Már puszta hírétől álmatlanul hánykolódsz, pedig hányszor csapnak be üres ámítással! De szükséged van az esélyekre, hogy dolgozni tudj, mert az az élet.
*
Túlestél annyi temetésen, kíváncsian várod a sajátodét. Kár, hogy nem lehetsz ott.
