Egybehangzón aggódnak az általuk működtetett, felügyelt, képviselt intézményért, és körömszakadtáig vitáznak egymással. Nézeteltérésük hovatovább veszélyezteti már az intézmény fennmaradását is. Vajon a pluralizmus velejárója ez, vagy másról lenne szó: önös érdekeiket lepleznék a köz harsány szolgálatával? Ahol csakugyan fontos valami, ott vigyáznak rá.

*

            Mitévő lennél, ha fizetnének hallgatásodért? Vajon a gazdagon jutalmazott sorvadást választanád, vagy maradnál a semmiképpen sem honorált, ámde hiábavaló ágálásnál?

*

            A magánnyugdíj-pénztárak államosítása szükséges és akár hasznos is lehetett volna, amennyiben nem keveredik a rögtönzés gyanújába, vagyis ha már a választások előtt tudatják: mire készülnek. A kampánykiadványokban még a pénztárak, illetve a nyugdíjak megóvása szerepelt, csupán akkor merült föl elkonfiskálásuk ötlete, amikor ráeszméltek, hogy más irányú gazdasági terveik kivitelezhetetlenek. Rossz ízű az utólagos magyarázkodás, még ha igaz volna is, nem menekedhetne az apológia gyanújától. Ahelyett, hogy őszintén beszámolna fiaskóiról, a hatalom régi módszerhez, az erőszakhoz folyamodik, üdvösnek hitt patikaszerét azzal nyomná le torkodon. Vajon megér ennyi otrombaságot néhány százalékpontnyi népszerűségvesztés? Egy újabb, dicstelen bukás lehetősége sejlik föl.

*

            2010 legfrissebb szenzációja találóan jellemzi az elmúlt éveket. Arról számolnak be a hírek, hogy a haldokló Kádár papot hivatott. E privát aktushoz senkinek sincs köze, már puszta föltevése is bizonyíthatatlan. De ha igaz, akkor sem a hit erejét példázza, hanem Tamáska Mária butaságát. Azzal, hogy egy mellékesen ateista diktatúra leépült vezetőjének adatta föl a betegek szentségét, csúfot űzött párja meggyőződéséből. Ennyire telik a zsarnok környezetéből, akárcsak az utána következő állítólagos demokrácia szelleméből.

*

              Nyomoztak utánad, és már régóta szeretnéd megkapni a rólad készített dokumentumokat. Kérésedre ismerős válasz érkezik a soros kormány belügyminiszterétől. Levelének értelme: üldözési mániától szenvedsz. Azzal persze, hogy bármiféle helyett mindössze a jogellenes adatkezelést tagadja, nyitva hagy egy kiskaput, mivel az állam működését övező törvényi szövevényben nagyon is elképzelhető a jogilag nehezen elmarasztalható titkos adatkezelés. Ha még néhány századig húzód, talán bizonysághoz juthatsz, így viszont csak a káromkodás marad. Zsille Zoltánt követve, szabadon.