A művészet társadalmi pozíciója sajátos következménnyel jár: míg a világ konstruálatlan - illetve csak annyiban konstruált, amennyiben emberi működés eredménye is -, az alkotás megkomponált, azaz ellentmond a rajta kívül tapasztalható káosznak. Létrehozásának egyik oka alighanem éppen ez: menedékre áhítunk a zűrzavarban. Amit a természet kínál, az esetleges, a fa odva, a szikla barlangja ritka kincs, alkalmas helyen inkább csak egy ház állhat. Melegre és árnyékra, eső elől oltalomra és a vágyott intimitásra ott találsz. Síkjaival és derékszögeivel azonban terhedre lehet, bár formálhatod úgy is, hogy barlangra vagy odúra emlékeztessen.

            A művészi tevékenység másik serkentője a kíváncsiság, a világ és benned saját magad megismerésének vágya, amit olyan lelkesedéssel ünnepelnek kortársaid, mintha egyéb dolguk sem lenne, holott túlhajtottan éppen oda térít vissza, honnét menekülnél: a káoszhoz. Amit kínál – a tudás többlete -, nem pótolja a meghitt zugot, az arányaidhoz igazodó, méretre szabott teret, a bensőséges komfortot. Utóbbi hajszolása viszont, a giccs eltunyít, álomba ringat, és kiszolgáltat a leselkedő vészeknek. Jó lenne egy időben, arányosan művelni a kísérletezést és a magatartáselvű, erősítő és nevelő művészetet, ám ez rendszerint meghaladja erőtöket.

*

            Szembeötlő gondolkodástok nehézkessége. Évtizedek múltán ugyanúgy szerettek, mint gyűlöltök, eljárásotok módjai sem változnak. Fölöslegesen panaszlod a tartás hiányát, éppoly gerinctelenek vagytok, mint hajdan.

*

            A végrendelet ideája túlzott derűlátásról tanúskodik. Mintha átnyúlhatnál a követőid feje fölött és igazíthatnál a jövőn, pedig csak rongálhatod, pusztíthatod, javítására azonban esélyed sincs.

*

            Max Brod példája találó, csakugyan gyakori jelenség, hogy aki magányodtól megvált, egyben nézeteid sajátosságaira is ráébreszt: hasztalan fáradnál megértetésükkel, ha a téged kedvelő sem kapizsgálja.

*

            Csupán azért keserednél el, mert nem beszélsz az emberek nyelvén? Az állatokén, a növényekén vagy az ásványokén talán igen? Mindaz, amit magadban fölhalmoztál, az egyéniségeddé szervül, tehát beléd zárul és átadhatatlanná válik. Vajon szerencsések, vagy inkább szerencsétlenek, akik képesek a megnyílásra?