Szívélyes üdvözletek
Nemrég annyi gratulációt kapott, hogy gyanakodott saját józan ítélőképességében is: talán mégsem fogadják közönyösen, amit ír. Pedzik jószándékát, és értékelik végzett munkáját! Mielőtt önbecsülése kórosra duzzadhatott volna, elgondolkodtatta valami: sehogyan sem fért a fejébe, miért érkeznek ilyen magas helyről a köszöntések. Életkora nem érte el a százat, és államtitkárok üdvözlik, sőt az Országgyűlés elnöke? Nincsenek is bemutatva egymásnak! Korábban szót sem váltottak egymással, és ha levelet küldött nékik - ami előfordult -, hasztalan várt a feleletre. Alighanem úgy tartották: solicitud no contestada, solicitud denegada (ha egy kérvényre nem válaszoltak, akkor elutasították), jelentéktelen figura, akit válaszra sem méltatnak.
A szerencsekívánatok özöne viszont zavarba hozta. Ameddig dél-amerikai módra igyekeztek elejét venni túlzott közéleti buzgalmának, helyesen igazodott el a világ dolgai között, a siker hirtelen mosolya azonban elbizonytalanította. Megítélése szerint semmit sem tett, ami indokolná e váratlan fordulatot!
Köszönni tisztesség, fogadni kötelesség. Sorjában válaszolgatott is az üdvözletekre és közben szégyenkezett, amiért nem tartja számon, küldői közül ki mikor született, így reménye sincs hasonló figyelemmel viszonozni jókívánságaikat. Közben szüntelenül értetlenkedett: magas pártfogói mintha egy rejtélyes manó intésére egyszerre emelnék föl tollukat, hogy azután hasonló vezényletre egyidőben ejtsék el. Utóbb, a válaszok körmölésétől megszabadultan elegendő ideje jutott töprengésre. Sorra vette a lehetőségeket: talán a születés lökte magasba? Képtelenség. Talán a vagyon alapozta meg tisztességét? Ostobaság. Társadalmi megbecsültségének indokát közhasznú tevékenységében keresheti? Efféle gyermeteg magyarázattal mégsem áltathatja magát! A kérdés nem is az, mennyire értékelik munkáját, dilemmájának oka jóval egyszerűbb: eljuthatott-e odáig, hogy bárki figyelemre méltassa? Ha napvilágot látott is egykét dolgozata, akadt-e olvasó, aki átnyálazza?
Tudta, hogy az élet dinamizmusa után sóvárgó polgártársai ügyelnek a mozgásra, és ha valahol változást fedeznek föl, észleletüket sietve kiterjesztik. Amint kereső tevékenységhez jutatta a sors szeszélye, mindjárt olyan feladat elé állította, amiről a tájékozatlan kívülálló akként vélekedhetett, hogy kitüntető megbízatást kapott. Csillaga tehát a zeniten áll, ezért köré sereglenek, hogy részesedjenek fényéből. Bízvást mulathatna félreértésükön, ha nem gyötri a sötét kétség, milyen árat fizettetnek majd az emelkedés látszatáért?
Ostobaságnak vélte a protokoll-listákat és hálásan nevetett a hajdani szatírákon, melyek az önkény csúf tünete gyanánt leplezték le a szüntelen lajstromozást. Nincstelenként szívesen fogadott meghívásokat drága premierekre és nehezen hozzáférhető vernisszázsokra, de elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy egyedül azért invitálják, mert valamilyen hivatalos posztot tölt be. A hatalom szólítása azonban nyugtalanította. Miként is tételezhetné föl magas közéleti méltóságokról, hogy kényszer hatására ragadjanak tollat? Igaz, személyes figyelmük és barátságuk jeleként sem értékelhette kitüntető közeledésüket.
Akármint forgatta is elméjében, kielégítő feleletre nem talált. Majd válaszol az idő - reménykedett, és esztendő múltán, immár civilben, újjáéledt kíváncsisággal leste a postát: ugyan mivel örvendezteti meg? Mindössze egyetlen köszöntőlevelet kapott, azt is a testvérétől.
