A Magatartáskutató vezetője szerint magától értetődőnek tekintik a magyarok, hogy szabályt szegjenek. Vélekedése helyesnek tűnik, az elmúlt évszázad történelme valóban ilyesmire nevelt, kellő „rugalmasság” híján pedig ma sem lehet megélni. A rutinná vált csalfaság viszont hovatovább kizárja már a kölcsönösen előnyös szabályok követését, és ezzel megszűnik a társaslét elemi föltétele. Ami burjánzik, vajon emberi életnek minősíthető-e?
*
2006. október 23. államosított ünnep, üres jelszavak, érdemtelenek kitüntetése gyalázatosak által. Az utcákon háborús állapot, középkori páncélos vitézek símaszkban, kékfényes autók. Megfélemlítés, kordon, beléptető kapu, helikopteres figyelőszolgálat. Totális vereség. De kié?
*
A természeti véletlen általában a gonoszak kezére játszik, e sejtelem bírhatta rá a vallásalapítókat, hogy a rossz támogatóját lássák az anyagban, és ellene a lélekben, e sajátos entitásban keressenek szövetségest. De hogyan és miért pártolná a károsat, az elvetendőt, mikor tudat híján még csak tudomással sem bír létről, így – noha kényszerűen reagál - nem értékelheti más megnyilvánulásokat, és nem válogathat köztük? A véletlen még annak figyelembevételével is meglepően részrehajlónak mutatkozik, hogy duális gondolkodástokban többnyire a saját mulasztásaitokat kenitek rá. E látszat kialakulásának okáról legföljebb sejtésed lehet: fontos a gonosz pozíciójának őrzése. Amúgy is aktívabb, valamilyen számára kedvező változást csikarna ki, szemben a jó eredendő passzivitásával, aminek elég a már elértek fenntartása, ezért bármi kapóra jöhet ellenlábasának.
*
Előbb csorbul a gyülekezési és a szólásszabadság, majd semmi foszlik. Az önkény maga dönti el, mi jogszerű és mi nem. Az „egyenlőbbnek” nincs szüksége ehhez törvénykönyvre, ami – meghatározása szerint - különben sem vonatkozik rá. Fölötte áll, míg a plebs a törvény és az önkény kettős terhe alatt nyög.
*
Egyszer majd csak túléled! De nyom nélkül aligha maradnak a megélt esztendők, melyek kiheveréséhez újabb évtizedekre lenne szükség. Annyi pedig neked nincs.
