Miénk a citrom

            Merre néz a ló feje és merre áll fara? Úgy tűnik, minden korszerűsítés, modernizáció, szemléletváltoztatás és vezetőcsere dacára e gyermeteg kérdésre adandó válasz továbbra is meghaladja az önkormányzat képességeit. Rendre fordítva ül a nyeregbe, és nem érti - sehogyan sem érti -, miért nem oda tart, ahová állítólag indult.

            Évről-évre ezrek küszködnek a helyi lakókat megillető ingyenes parkolójegy kiváltásával, de amióta csak fizetni kell érte, még soha nem tudták elérni, hogy fél napnál kevesebbet kelljen vesződniük az engedélyezési eljárással. Az Önkormányzatnál nem tudnak ugyanis fölfogni egy aprócska tényt: korántsem az ügyfélnek tekintett kerületi lakosság szolgálja az adminisztrációt, hanem annak kellene az ő életüket megkönnyíteni. Inkább berendelik az összes gépkocsi tulajdonost, számot huzatnak velük és várakoztatják őket. Mihelyt sorra kerülnek, elveszik az általuk kitöltött űrlapot, de nem egyeztetik a komputer adatbázisán szereplő információkkal. Helyette az adatok igazolását vizsgálják, és jaj annak, aki nem hord magával minden létező bizonyítékot!

            Miért van erre szükség? Mert nem a tényekre kíváncsiak, elvégre minden tudnivaló ott rejlik már a számítógépben, a szerencsétlen folyamodót vegzálják, aki könnyen úgy hihetné, fölöslegesen fárad, hiszen némi szervezéssel automatikusan kipostázhatnák számára az engedélyt. A polgárt azonban nem szabad ennyire elkapatni, érezze csak az által fönntartott apparátussal szembeni kiszolgáltatottságát! Ezért nagy kegyesen olykor kivételt tesznek vele – legközelebb vigyázzon, otthon ne felejtsen semmit azon iratok közül, melyeknek lajstromát ugyan elfeledték közzétenni, behozatalukat viszont megkövetelik -, hadd legyen hálás a nyomorult, amiért szemet hunytak gyöngesége fölött!

            Megszégyenülten kulloghat tehát a következő bejelentőpulthoz, hogy újabb számot húzva várjon a sorára. Ismétlés a tudás anyja, idejét nem elég egyszer fecsérelni, igazából másodjára sajátíthatja el a hosszútűrés erényét! A pénztár ablakához jutva már azt reméli, hamar végez, ám ekkor jön a feketeleves: a pénztáros megint kézbe veszi kérvényét, és újfent egyezteti, immár az önkormányzat számítógépéből előhalászott adatokkal. Vajon az iménti kollega iránt tanúsít ilyen bizalmatlanságot, vagy most jutott el csupán a munka érdemi részéhez? Akármint legyen is, aprólékosan végignézi a rubrikákat, majd újabb formanyomtatványt tol a meglepett folyamodó elé, kinek három helyen három aláírással kell igazolnia, hogy „büntetőjogi felelőssége tudatában” megértette, amit vele csinálnak, és nincs tartozása (ennek persze adatbázisában előzőleg már utánanézett a kedves ügyintéző).

            Csakugyan nincs más hátra, mint fizetni a procedúráért, mégpedig a tavalyi ár háromszorosát. Elvégre ingyenes parkolást akar, és ahogy polgármestere cinikusan megjegyezte, egy ilyen aprócska díjemelés amúgy is eltörpül a gépkocsi éves üzemben tartási költségei mellett.

            Így fest a ló fara.