Bernard Malamud: Isteni kegyelem ford.: Bart István (Európa 1984)

            Rendhagyó mű, mégis kedves, holott nem olyan nagy kaliberű alkotás, hogy dicséretet kellene zengeni róla. Szemlélete azonban rokonszenves, még ha erős fenntartást kelt is nyílt keresztényellenességével. Hőse természetesen zsidó, elárulója azonban keresztény és majom, ami nem vall túlzott jóindulatra. A robinzonád mai antiutópia, az utolsó ember pörlekedése az Úrral, aki szándékában nemcsak kiismerhetetlen, hanem közönyös és – mi tagadás – buta. Malamud vallási fogalmakkal operálva ugyanazt vizsgálja, ami engem is foglalkoztat: a világ sorát. Nyugtalan fordítója és utószóírója sietve meg is vonja e műtől a regény titulust, ekként redukálva az alkotó művészi teljesítményét. Egy tökfilkó mentegetődzése ez, mivel a könyv izgalmas, fordulatos és nagyon jól lezárt – a szerző ügyesen kerüli a befejezés kedvezőtlen lehetőségeit és szörnyű, megalázó véget szán hősének. Ennyi keserves kilátástalanság már soknak tűnik, de a lelke rajta. A mű gyöngéje viszont, hogy olykor elszundít felette: képtelenségeket halmoz (egy civilizáció szinte teljes eszköztárát bezsúfolná az aprócska kutatóhajóba), hőse pedig abszurd módon viselkedik (tűzfegyver birtokában puszta kézzel támad porontyának elrablóira, és éppen akkor nem használja az eszét, amikor a legnagyobb szüksége volna rá).

   

Restif de la Bretonne: Anti-Justine ford.: Adamik Lajos (Lazi Szeged 2002)

            Nehezen indul, azután saját ritmusára talál és élvezetes a szerző szabadon áradó képzelete. Példás a szerkesztés is, előbb önálló epizódok kapcsolódnak össze, majd egy külön történet kezdődik, amit már csak tagolnak a fejezetek (ez utóbbi a jobb).

Huszadik századi dekameron I-II. (Válogatás századunk legjobb elbeszéléseiből) szerk.: Domokos János (Európa 1968)

            Szedett-vedett elbeszélések. Válogatásuknál értékszempontok aligha domináltak, inkább direkt politikai meggondolásból rakták egymás mellé a gyöngébbnél gyöngébb írásműveket („x y a munkásmozgalom régi harcosa”). Ami ellen nem emelhető kifogás mindaddig, amíg nem adják alcímül, hogy válogatás századunk legjobb elbeszéléseiből. Ha ennyire futja csupán az irodalomnak, pokolba vele! Hiábavaló fáradtság minden vele töltött óra.