Jean Marie Gustave Le Clézio: Onitsha ford.: Mihancsik Zsófia (Ferenczy 1996)

            Egyetlen lázálom e könyv, mintha valamilyen szédüléses emléket rögzítene. Hősei: egy anya és fia 1949-ben Biafrába utaznak, hogy fölkeressék a régen látott apát, aki gyarmati tisztviselőként dolgozva szenvedélyesen kutat egy mondabeli népvándorlás emlékei után. A titokzatos Afrika elbűvöli a gyermeket is, anyját viszont kevésbé. Végül együtt térnek vissza Dél-Franciaországba (az asszony olasz származású, de korábban ott élt), és két évtized múltán ott találkoznak ismét az apa halálakor.

            Le Clézio szómágiával él, halmozza az egzotikus kifejezéseket, hogy európai olvasóiban fölverje a titok iránti vágyat. Nosztalgikus vonzódása az idegenséghez, a természeti népek naiv életerejéhez, kissé dekadens. Néha ellankad, és nem tudja folytatni történetét, ilyenkor sok mondaelem beemelésével töltené ki a hiátusokat. Célja alighanem egy erős vízió megidézése, semmi több. Aktuális politikai célzásai – Biafra – ma már nehezen követhetők. 

Gilbert Knith Chesterton: Páter Brown bölcsessége ford.: Aradi Zsolt, Páter Brown ártatlansága ford.: Schöpflin Aladár ( Szent István Társulat 1988) 

            Sziporkázóan szellemes író gyanánt emlékezik meg szerzőjéről a lexikon, és hosszan dicséri Szerb Antal is, holott unalmasabb szószaporítást ritkán olvastam. Vélhetően gyönge a fordítás is, valószínűbb azonban, hogy e művek koncepciója hibás. Chesterton a pöffeszkedő szabadgondolkodók mindentudását leleplezné le. Az ellenbizonyíték kreálásánál azonban kudarcot vall, hőse ugyanis semmivel sem okosabb, tisztánlátóbb, bölcsebb vetélytársainál. A rejtélyeket ismeretlen, misztikus okból fejti meg, és nem logikája vagy észlelőképessége révén. Csodát tesz ahelyett, hogy gondolkodna. Az író rafinériája abban rejlik, hogy e tényt elfedi, eltakarja, és úgy állítja be hősét, mintha a fejével dolgozna. Az állandó kozmetikázási kényszer azonban fárasztó ismétlésekbe sodorja.