Milos Forman: Goya kísértetei
(amerikai-spanyol film 2006)
Főbb szerepekben: Stellan Skargard, Natalie Portman, Javier Bardem
Egy rendező, aki nem felejtette el szakmáját és nem mondott le tapasztalatairól, csodaszámba megy. Egy fim a szériában termelő mozgóképipar korában már unikum. A nézőnek össze kell kapnia magát, hogy fogyasztóvá szikkadtan is képes legyen egy alkotás befogadására. Ritka alkalom, nehéz kellően megbecsülni. Holott a Goya kísértetei precízen eleget tesz a promóciós követelményeknek, az érdeklődést egy mainapság ugyan kevéssé értékelt, ám mégis nagyhírű művész, egy „ikon” életpályájára hivatkozással veri föl, a látványos elemekben bővelkedő történetet pedig a modern világcentrumok közelébe hozza, mikor kelet-európai indítékait Madridba transzponálja, ahol látszólagos korszakváltásainkat bravúros sűríti, tömöríti néhány egyéni sorsba.
A história kezdete az inkvizíció végnapjaira nyúlik vissza, mikor egy ambiciózus fiatal pap veszi kezébe az elvilágiasodással szemben alulmaradt szervezet helyi irányítását, és a régi, annak idején bevált terror eszközeivel próbál látványos sikert elérni. Egyik áldozatául szerencsétlen módon egy gazdag kereskedő lányát szemeli ki, aki Goya modellje is egyben, és akinek védelmében a joggal aggódó apa ellenlépésre szánja el magát: előbb tortúrának veti alá lánya kínzóját és megbecstelenítőjét, majd leleményesen megzsarolja. Az inkvizítor rajtaveszt, menekülni kényszerül, hogy tizenöt évvel később a felszabadító franciák oldalán térjen vissza, és halálra ítélje az őt ugyancsak halálra szánó egyházi elöljáróját. Vesztére a rövid életűnek bizonyuló napóleoni hatalom - miközben elkövet minden általa is kárhoztatott bűnt - kiereszti az inkvizíció foglyait, köztük a kereskedő lányát, aki a tömlöcben adott életet közös gyereküknek. A kellemetlen tanú, illetve saját porontya eltűntetése azonban - nem utolsó sorban Goya okvetetlenkedései miatt - meghaladja erejét, így mikor az angolok fogságába esik és egy újabb köpönyegfordítással megmenthetné életét, már nem képes rá, és kivégzik. Tetemét az általa tönkretett nő kíséri, no meg az öreg művész, aki tehetetlenül baktat utánuk, mert hiába lát ő mindent, ha egyszer nem változtathat az embereken.
A forgó díszletek tanúsága szerint az idő rohamléptekben halad, az aljasság mégis konstans tényező. Legföljebb apró jelek utalnak némi javulásra: a fanatikus karrierista végül beéri már családja megmentésével is, a megrokkant inkvizíció hajlamos volna megbocsátani eltévedt bárányának, a kivégzett hulláját pedig ártatlanul vigadozó kisfiúk és kislányok veszik körül. Még a gyereke után hiába kutató anya is vigaszra lel tébolyában. A dolgok kedvező alakulásában egyedül a Kosztolányis karakterű művész nem hisz, mert bár sok mindent tud és gyanít, fölismeréseinek érvényesítése nem áll módjában. Közel sem egy cselekvő hős, mindössze a tisztességhez vagy legalább a méltányossághoz ragaszkodna. Nosztalgikus szerelme az összetört múzsa iránt csupán arra bírhatja, hogy föltárja sorsát, többet érte már nem tehet. Bármivel próbálkozzon is, erőfeszítései meghiúsulnak, munkáját nem hálálják és nem fizetik meg. Mindnyájan csak tipródnak, boldog egyikük sem lesz, életük kilátástalan. Keserűen szép, és hozzánk szól a Goya kísértetei.
