Si Naj-an: Vízparti történet

ford.: Csongor Barnabás (Európa 1977)

            E történetfolyamnak mindössze nagyobbik fele jelent meg magyarul, az első 70 és a záró 120. fejezet, a hiányzó 49-ről mindössze egy tartalmi összefoglaló tudósít. Különösebb hiányérzetet azonban e csonkítás sem okoz, mivel a talán 1100 és 1400 között, feltehetően több szerző által tető alá hozott mű egyetlen óriási seregszemle, 108 vezér meglehetősen egy kaptafára húzott históriája, vagyis egymáshoz igen hasonló történetek fűzére. Némi jártasságra téve szert az olvasó akár szundikálhat is közben, akkor sem keveredik el. A mű voltaképpen protoregény, közelebb áll a mondához, mint a konstruált szerkezetű szépirodalomhoz. Érdekességei sem annyira művésziek, mint inkább szociográfiai, históriai és pszichológiai jellegűek. Távoli életformáról tudósítanak, ahol a jelkép uralkodik. Öltözékükkel a hősök megmutatják, hogy kifélék és tájékoztatásul beszédes neveket is fölvesznek. Az uralkodó szemlélet erősen patriarchális jellegű, az apa szerepe kitűntetett, az anyáé mellékes. A nő mélyen alárendelt és – néhány kivételtől eltekintve – eredendően gonosz vagy buta. Az érdekérvényesítés eszköze – amennyiben olyan helyzetben van a szereplő – a fondorlat, vagy a nyers erőszak, utóbbi maradéktalanul elfogadott. Természetes, hogy a bűnöst miszlikre vagdalják, vagy eleven megnyúzzák, és nemcsak őt, hanem egész háza népét, valamelyik hozzátartozója nehogy bosszút állhasson. A rablás szertartásos külsőségek közepette gyakorolt életforma, a rablók is hierarchiába rendeződnek (megelőlegezvén a hasonló elképzeléseket tápláló Rejtő könyveit), az ő ellenviláguk alig tér el a hivatalosak világától. Egyetlen különbség, hogy testvériséget hirdetnek.

            Könnyen olvasható, jegyzetekkel támogatott fordítás, csak éppen nem túl serkentő, a mechanikus ismétlődések egy idő után kimerítik a figyelmet.