Tulajdonképpen

            A péknél tulajdonképpen kedvesek. Többnyire fogadják köszönésemet. Föltéve, ha elég határozottan és hangosan szólok. Valamilyen sajátos logika folytán úgy tartják: szívességet tesznek nekem, amit csupán kellő alázattal érdemelhetek ki. Olykor közönyös hallgatásba merülnek, máskor ridegen visszautasítók. Hidegségük oka ismeretlen, nem sikerült kipuhatolnom, miért néznek keresztül rajtam. Talán rossz a karmájuk, alkalmatlan pillanatban nyitottam be, vagy egyszerűen csak álmosak és hiányzik belőlük a fogadókészség.

            Amúgy jó kis pékség. Kenyeret, süteményt viszonylag elfogadható áron és minőségben kínál. Termékei nem igazán olcsók és nem is maradéktalanul ízletesek, de – ahogy a televíziós kommentárok nyomán újabban mondani szokás – értékarányosak. Már amennyiben kaphatók. A teljes választék ugyanis ritka. Hol ez, hol az hiányzik. Mintegy ősi tradícióhoz, úgy ragaszkodnak a szocialista áruhiány emlékéhez. Rendszerint hiába keresem, amire éppen szükségem volna. Be kell érnem azzal, ami éppen akad. Ennek dacára tulajdonképpen jó bolt. Pedig egyszer már föltételek és megszorítások nélkül is vásárolnék.