Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története

 ford.: Csongor Barnabás (Európa 1980)

            Olyasféle alapmű ez, mint az Isteni színjáték. Többé-kevésbé megismerhető belőle a kínai mitológia, illetve közgondolkodás. A történetszövés sajnos kevéssé élvezetes, gépiesen ismétlődő kalandjainak sora már kezdettől unalmas, annál érdekesebb viszont az elbeszélő logikája! Miután hősét a legmagasabbakkal emelné egyenrangúvá, holmi harmadrendű démonokba botlasztja, és a képességek ilyen liftezése föl sem tűnik. Szemlélete szigorúan hierarchizált, a szellemek is engedelmesen beállnak a sorba, mégsem késztet töprengésre, hogy a magasan fölérendelt gyöngébb a neki mélyen alárendeltnél. A fantázia helyhez kötött, és ami elütne a kínai szokásoktól, olyat másutt sem tud elképzelni. Jussanak bármilyen távolra hősei, ugyanazt találják, mint a birodalom határain belül. Még a kolostorfeliratok is egyformák: „emelte a császár parancsára” – vajon melyik császár honnét keltezett parancsára?

            A koncepció menet közben módosul: összekapnak a kezdetben békén élő buddhisták, taoisták és konfuciánusok (alighanem hosszú idő regéit fűzte össze ez a kézirat), mielőtt azonban ellenségei lehetnének egymásnak, az elbeszélő már zavaros elképzeléseikbe bonyolódik. Az égben uralkodó Jáde király halálra rémül egy halhatatlanná lett majomtól – bár tudhat róla -, és hálás az egyik bodhiszattvának, amiért megszabadítja jelenlététől. Az imént még legyőzhetetlen gyémánthegyű gereblye mit sem ér egy vas fütykössel szemben, a bölcs szentatya pedig együgyű, akár egy gyermek. A Nyolcfogadalmas szerzetes minduntalan szó- és hitszegésbe téved, az iménti démonkirály ostoba szolgaként tehetetlenkedik, vagyis – mai fordulattal élve – mindenki más, mint amilyennek lennie illenék. Külön érdekesség, hogy a buddhista mű – melyért hőseink fáradtak - megcsonkul, ekként igazodik a mindenség kiteljesedés-nélküliségéhez! Tanúságos a lépten-nyomon fölsejlő relativizmus: ami az égben egyetlen nap, a földön több évig tart. E modernség azonban nem egy korszerű világlátás sajátja, hanem az író meggondolatlanság mellékterméke. A rejtélyes szerző talán beérte a legendák fonálra fűzésével, és ritka szerencsésen bizonyította, hogy olykor még a gyönge is produkál számottevőt.

            Csongor Barnabás fordítása sajátos: ki-kihagyja az unalmasnak ítélt részeket, így párbeszédek és versbetétek maradnak el. Vajmi nehéz hű képet kapni tehát az eredeti utaztató-regényről.