2011. április 19., kedd




*

A Föld globális falu, egyes régiói számára lehetetlen az elkülönülés, következésként az eltérő hagyományú és működésű területek is jobban teszik, ha megnyitják egymás előtt a gazdaságukat. A tőkeerős nagy gazdaságok ugyan vonakodnak ettől, a kicsiknek viszont ez kínál egyedül esélyt a fönnmaradásra – így tanították a nyugati, főként amerikai szakértők húsz éven át Kelet-Európában, ahol történetesen csupa gyönge kisgazdaság létezett. Most pedig sajnálkoznak, mennyire kiszolgáltatottak a védelem minden eszközéről lemondott államocskák. De hát mit számít egy-kétszáz millió ismeretlen kuli siráma, hangjuk amúgy sem hatol föl a pénzügyi hatalmak Olümposzáig.

*

Vér, erőszak, brutalitás – a televíziós csatornák napi kínálata. És sohasem fogynak ki a készletből. A szeretet és együttműködés jeleit szégyenlősen dugdossák, vagy ironikus mosoly kíséretében, család film gyanánt tálalják. Negyven éve uralkodik e tendencia és egyelőre kevés jele a változásnak. Ragaszkodunk a mocsokhoz.

*

13 forint késedelmi díj törlesztésére köteleznek egy levélben, melyet 85 forint árán adtak föl. Valamennyit az irat elkészítése is kóstál, a mellékelt csekk befizetése után pedig a kibocsátó cégnek 150 forint illetéket kell lerónia a postánál. Vélhetően elegánsabb lett volna – és kevesebb vesztességgel jár -, ha egy rövid levélben arról értesítenek, hogy nagyvonalúan eltekintenek a büntetéstől. Legjobban pedig akkor járnak, ha észre sem veszik az ilyen apró késedelmet. Végül persze mégis csak neked kell megfizetned tehetetlenkedésüket. Packázásaikat működési költség címén számolják el, vagyis úgynevezett szolgáltatásiakat ennyivel drágábban adják.