2011. május 31., kedd


Charles Dickens: Örökösök ford.: Ottlik Géza (Európa 1972)
            Ha Gogolról az a mondás járta, hogy köpönyegéből bújt elő az orosz irodalom, úgy hasonlóképpen idézhették Dickenst is. Alighanem Bucket felügyelője ihlette meg az angol krimi írókat, e regény témája pedig mintha Kafka pörének előkészítése volna. Abban jócskán téved a magyar fordítás fülszövegének írója (talán a szerkesztő, Réz Ádám maga?), hogy a viktoriánus korszak nagyszabású freskóját szemlélhetem. Korántsem szűkül le az ábrázolás egyetlen időszakra, az európai élet képét látom. Tele jobbnál jobb figurával, mint Turveydroppal, a jelentékeny ember prototípusúval, Jellyby asszonnyal, a világmegváltó közönyössel, Harold Skimpole-lal, a muzsikátlan, mihaszna, felelőtlen Sanyikával, Boythornnal és a huszár György úrral, akik ikertestvérek gyanánt a nagyszívű naturbursch megtestesítői, Bagnetnéval, női párjukkal, a vérszívó uzsorás Smallweedekkel, és Guppy úrral, a habozó és minduntalan felsülő szerelmessel. Ők színezik a regény lapjait, mivel főszereplői a maguk bágyadt eszményítettségében halott-haloványak. Eszter és gyámapja, John Jarndyce éppoly kevéssé kelti föl figyelmemet, mint a romantikus szerelmespár: Ada és Richard, vagy a lelki tótágast álló Lady Dedlock, kinek elképesztő bukfencein csak mosolyogok. Még Tulkinghorn, a sötét ügyvéd is csak ásításra ingerel. Ők a kor dramaturgiájának agyszüleményei, vértelenek, valótlanok. Arra viszont kiválóan alkalmasak, hogy láthatatlan enyészpontként rendezzék a képet.
            A történet lassan, zötyögve indul, Dickensnek előbb föl kell vonultatnia szereplői javát, hogy nekieredjen a tolla, de amint föláll a csapat, a mese is szárnya kél, és nem ereszti olvasóját, röpíti magával a régóta gyanított végkifejletig, az elengedhetetlen könnyes happy endig. Amihez nem azért igyekszem, mintha a legcsekélyebb kétségem volna bekövetkeztét illetően, inkább a leleményes késleltetések sokaságára kíváncsian. Ugyan, miféle kitérőket tesz meg, hol és merre kanyarodik, mit épít be históriájába, és hogy kerekíti ki mondandóját, mert a tablónak ettől a – mára kissé hosszadalmasnak tűnő - beteljesítésétől válik igazán azzá, ami: nagyszabású írásművé. Meseszövése kitűnő, fölkínál egy könnyű, gyors véget, hogy menten megfricskázza - hiszen nem ér semmit! Korántsem fest olyan sötéten, mint ígérik, inkább a derűt sokallom, és persze a jóságot, ami úgy áthatja szereplőinek többségét, hogy váltig csodálkozom, miért nem jutottak már hamarébb egyezségre: ez a világ a lehető világok legjobbika.

Gárdonyi Géza: Ida regénye (Szépirodalmi 1989)
            E kései, poszthumusz megjelent regényében ismerszik föl a maga teljében Gárdonyi szent naivitása. A tiszta ideát kergeti, ami gondosan beágyazódott már az apró realitások szorgos pepecseléssel festett környezetébe, hogy az olvasó egyszerre izgul érte és miatta: sikerüljön kitartania az éneklős hangot, és ne forduljon teljesen operettbe. Mi tagadás, erős rokonság fűzi őket össze, amire sajnos külön fölhívják a figyelmet a művészeti témájú regényeknél elkerülhetetlen elméleti fejtegetések. Gárdonyi nemcsak konzervatív szemléletéről, hanem gyönge ízléséről is tanúságot tesz, mikor rendre hátrébb sorolja Van Goghot, Gauguint, Cézanne-t a historikus és szimbolikus festészet harmad-, negyedrangú képviselőinél. Noha piktorai színekről és árnyékokról locsognak, ítéletüket mégsem a kifejezésre alapozzák, hanem a kifejezettre, vagyis látásmódjuk tudálékosan irodalmias. A történetformálás viszont korántsem belletrisztikus, valószínűtlenségében a szentek életrajzára hajaz. A századforduló expressis verbis mondén művésztársaságába vet egy klastromból frissen szabadult ártatlan lánykát, akit Jókain izmosodott álférje kerek esztendőn át meg sem érint, nemhogy megkívánna - igaz, e jégcsap sem olvadozik a daliás alkotó közelében. Íme, a fehér házasság a maga ostobán mulatságos, vagy inkább szomorú teljében! Csemegéül kínálkozik egy kezdő lélekfürkésznek: miféle elfojtások, szörnyű tapasztalatok lappanghatnak az elbeszélő tudatában, hogy képtelen annak elgondolására: két különnemű ember, ha együtt lakik, testi kontaktusba keveredhet, ami adott esetben akár jól is esik.