Az EU-s elnökség végeztével elsőként a magyar kormány értékeli saját munkáját. Ami nem az ő dolga, különösen úgy, hogy teljesítményét mindjárt kitűnőnek minősíti. Miféle betyártempó ez?

*

            Karsai József impulzív alkatának újabb bizonyságaként nagy médiafölhajtással kétnapos éhségsztrájkot hirdet, továbbá azt, hogy altatókat vesz be – vajon ez miként korrelál a „nem eszem, nem iszom” fogadkozással? – tiltakozásul a demokráciát felforgató igazságtalan rendszer ellen. Sokat nem kockáztat sem a kétnapos koplalással, sem az öngyilkossági fenyegetéssel, negyvennyolc óra viszonylag rövid idő, arra pedig bizton számíthat, hogy időben megmentik. Akciója tehát a politikai cirkusz újabb műsorszáma, alapötlet azonban remek észrevétel: e társadalomnak mindig szüksége volt mártírokra, akik hezitáló környezetük helyett szembeszegültek az elviselhetetlen viszonyokkal. (Utóbb persze föltárul a szájhős valódi kvalitása, mikor tudatja: orvosi tanácsra letesz szándékáról.) 

*

            A magyar politikusok kishitűek, bár az is lehet, hogy bírnak némi önismerettel, mikor az önállóságtól elijedve, mentorokat keresnek. Törleszkedtek már a németekhez, majd a bevonuló szovjetekhez, kitakarodásuk után pedig az amerikaiakhoz. Most fölfedezték a kínaiakat: ők majd segítenek! Ha abban bíznak, hogy a Távol-Kelet messze van, ismét tévednek. Peking mindössze néhány óra repülőn, sok ezernyi rezidense pedig amúgy is itt állomásozik. Vajon miért nem hiszik el végre, hogy a legkisebb társadalom sem várhatja fönnmaradását az aktuális nagyhatalomtól? Mások helyett senki nem végzi el a munkát, ingyen semmit sem osztogatnak, mindenkinek önmagáért kell helytállnia.