Banos János: Kóborló Karácsony (Népszava 1990)

            1974. április 11-én dedikálta a Ne mondj le semmiről című antológiát, és néhány éve halt meg. Bella szerint őstehetség volt, áradt belőle a vers. Sokat bizonyára nem töprengett, amit művelt, a legkevésbé sem gondolati líra, inkább szertelen indulat, véletlen találat, ösztönös produkció. Sejtett, gyanított, érzett és mindezt ki is mondta különösebb belső cenzúra nélkül. Amennyire jólesik szava, annyira kínosan hat mondandói végiggondolatlansága. 

Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János (Kalligram Kiadó Pozsony, 2006)

            Harmadik kiadásra sem lett jobb. A regény sikerét modernista volta magyarázza: langyos kétértelműség kísért valamennyi oldalán. Így is érthető, meg úgy is. Pedig írója gyanítja talán, hogy mi történt, mégis úgy játszik az eseményekkel, mintha rég túljutott volna rajtuk. Ettől azután egyformán kedves mindenkinek, leginkább persze a címszereplő örököseinek. Hiszen – íme, bizonyság – az első titkár országlása nem volt olyan szörnyű, sőt, kultusza már-már Mátyás király legendáira emlékeztet.

            Ami dicsérhető e gyöngécske műben, vezérmotívumának – a jancsivirágnak – következetes végigvitele, továbbá a szerző feltűnő tájékozottsága. Vajon ki súghatott neki, és ha már annyi mindent tudott, miért nem azt írta meg?