Kassák Lajos: Egy ember élete I-II. (Magvető 1983)

            Tudtommal ez az első teljes kiadás, ami tartalmazza a korábban kicenzúrázott

 Kommün-fejezetet is. Érdekes és tanulságos olvasmány. Indítása a legjobb, úgy látszik, a gyerekkor mélyen átitatja az emlékezetet, mindnyájunk ez a legmaradandóbb élménye. Ahogy cseperedik, fogy a spiritusz, szaporodik az ellentmondás. Pedig Kassák – ahogy maga is többször említi – mindent megtesz, hogy a tiszta ész napvilágánál szemrevételezze saját személyét és a helyzetét, erőfeszítéseinek dacára azonban mind gyakrabban téved mellékútra. Ő nem ilyen – mondja, hogy azután néhány oldallal később maga cáfoljon állítására. Akárcsak Hemingway, kemény embernek szeretne mutatkozni, a szervezete viszont okosabb, és amikor nagy kudarcok, illetve veszélyek fenyegetik, mintegy véletlenül leveri a lábáról a kór, vagy ha az sem segít, önkívületi állapotba kerül, mint 19-es vizsgálati fogsága idején. Ekként védekezik az elháríthatatlan veszedelmek, illetve saját nimbuszának elfüstölgése ellen. Ő nem lehet gyönge, csupán beteg.

            Izgalmas, mikor sorsáról mesél, mihelyst azonban értelmezi, vadul ideologizál, és szava unalomba fúl. Érett fővel kivált sűrűn kényszerül magyarázkodásra, tételeket állít föl és hagy megokolás nélkül, vagyis kitartóan apologetizál. Noha mindnyájan úgy véljük, igazunk van, ő még ahhoz is remekül ért, hogy denunciálja ellenfeleit. Tanulságos a kommün története! Szívvel-lélekkel szolgálja a forradalmat, miközben a körötte felbukkanó állítólagos forradalmárokat megveti, lenézi, hitvány figuráknak minősíti. A legrosszabbak persze mindig azok, akikkel valamilyen oknál fogva éppen összerúgta a patkót. Amelyikükkel nem kerül konfliktusba, viszonylag szelídebben, megértően bánik. Elfogultságának nincs tudatában, ami egy írónál sajnálatos gyöngeség.

            Mintha egy korszak téveteg önismeretét bizonyítaná, mikor baloldali elkötelezettsége mellett tesz hitet. Nézeteit senki sem osztja és veszi komolyan – panaszolja -, sem a munkások, sem a parasztok, sem városi kisegzisztenciák nem lelkesednek a kommünért, ellenkezőleg, bukásakor kivirul a város és falu, az emberek szinte megváltásként fogadják a vörös terror végét. Makacsul elválasztaná az ideológiát hangoztatóitól, holott megtestesítőik híján az eszmék merő elvontságok, valódi erejük csupán megvalósulásuk közben tárul föl.

            Érdekes, hogy mint csúszik át – vélhetően írója számára is észrevétlenül – értelmiségi helyzetképbe egy társadalmi réteg, a proletáriátus krónikája. Kassák úgy tudja és hiszi, hogy ő még vasmunkás, holott régóta nincs köze egykori osztályosaihoz. Bár a nevükben és talán értük szól, régóta alkotóművész, szerkesztő, egy ismert színész-előadóművész férje. Ismerőseit és barátait is a hasonszőrűekből toborozza, etalonjuk nem az első munkás vagy éppen Marx, inkább Osvát. Talán ha folytatja önéletrajzát, előbb-utóbb sort kerít részletesebb önelemzésre is, munkájának további, lappangó fejezeteiről azonban nem hallottam.

Herczeg Ferenc emlékezései gondozta: Németh G. Béla (Szépirodalmi 1985)

            Két kötetet adtak közre, A Várhegy hagyományos szerkesztésű memoár, A gótikus ház jobbára anekdoták sora. A szerző gördülékenyen ír, műve olvasmányos, néhol érdekes is, mivel remek korfestő, elegáns visszahúzódása azonban némileg visszás. Hovatovább már nincs jelen, diszkréten megbúvik a történetecskék mögött. Mintegy véletlenül értesülünk arról, hogy megnősült, és egy félmondat tudósít a válásáról. Sőt, elköveti ama pimaszságot is, hogy író létére kizárólag politikai karrierjével foglalkozik, művészeti sikereit csupán annyiban említi, amennyiben hozzájárulnak képviselővé választásához, illetve politikusi működéséhez. Érthető: kupecként ne ajánlgassa műveit, az irodalom beszéljen magáért! Sajnos, nemcsak az emlékezések folytatása hiányzik, hanem a közöltek számos oldala is. Erős volt a cenzúra.