Nevetséges apróságok bosszantanak: elégedetten állapítod meg, hogy gatyád a széken hever, és nem kell érte hajolnod. Amikor feléje nyúlsz, mégis a földre ejted. Okuláréd zsinórja beakad a szék ülőkéjébe, a szemüveg pedig orron vág. Ügyetlenségednek szokás szerint misztikus jelentőséget tulajdonítanál, hogy figyelmeztetés gyanánt értékeld, magad pedig egy füst alatt kivond az elmarasztalásból: suta vénember lettél. Ilyen könnyen azonban nem menekedsz! Hiába népesítenéd be környezetedet égi vagy pokoli fantomokkal, meg kell elégedned a gonoszság és ostobaság földi megtestesítőjével, vagyis tenmagaddal.

*

            Kábán ténferegsz, védekező készséged intézi így, hogy megfeledkezz helyzetedről. Egy idő után persze az állandósult kábulat már fiziológiásan hat, és valamilyen kóros elváltozáshoz vezet, vagyis materiálisan rögzül. Először pszichésen torzulsz, azután mutatkoznak csupán a szervi bajok. Egy orvos alighanem ellentétesen vélekedne, mivel az eredményt látná, az előidéző folyamatra pedig a tényekből következtetne - saját diszciplínája szerint.

*

            Az idős ember sértődötten felel köszöntő leveledre. Nehezményezi a nyíltszíni ünneplés hiányát, valamint a föltétlen tisztelet kellékeit. Ügyet sem vet írásodra, a szituációt is mondvacsináltnak találja. Alighanem jobban jársz, ha nem törődsz vele, mivel úgy csak közönyösnek tart, nem ellenségesnek. De hallgathattál volna-e?