2011. július 15., péntek


Ritoók Zsigmond tanár úr

            A Mária utca és Üllői út sarki átkelőhely fémbakjának támaszkodik a hőségben. Derekát egy kevéssé meggörnyesztették az évek – már a nyolcvankettediket tapossa -, köszöntőd hallatán mégsem csak alkalmi kapaszkodóját engedi el, fölveti, ahogy tanítás közben szokta, a fejét is, szemedbe néz, és megtisztelő komolysággal nyújt kezet. Bár sejtelme sincs kilétedről, értelmét görög rétorok edzették, és ha tanár úrnak nevezed, alighanem sok ezer tanítványának egyike lehetsz. Meghajlásod egyszerre szól a minden bajbajutottat kisegítő antik kultúrának, melyet akkor is megszerettetett volna, ha valamilyen személyiségtorzulás folytán korábban nem kedveled, valamint a szerencsének, amiért újból e kitűnő pedagógus elébe sodort, leginkább mégis a nyugodt fensőbbségű, tiszta tekintetű ember előtt tisztelegsz vele.
            Míg átkeltek az úttesten, váltotok néhány közömbös szót a séta célja felől, majd búcsút vesztek egymástól. Fölszakadt emlékeid azonban tovább buzognak, örömest ott fognád még a járdán, hogy érdeklődj csodás arany zsebórája után, amit pedáns szigorral, mégis bíztató mosoly kíséretében, szertartásos mozdulattal helyezett szobájának asztalára, feszengő vizsgázóját ekként figyelmeztetve a drága időre. Eljárása mennyivel elegánsabb volt kollégái nyugtalan pillantásainál vagy hangos morgolódásánál! Azonnal megértette: akármint gyakorolja ő a türelem erényét, a világ nem vár addig, ameddig nehézkesen összevillázod kusza gondolataidat.
            Zeneesztétikai ismeretek híján, nyomasztó irodalmi tájékozatlanságodat szégyenlősen takargatva, szívbéli lelkesedéssel hallgatnád fejtegetéseit az athéni demokráciáról, amit olyan magakelletéssel emlegettél minap, mintha világos képet őrizgetnél e korról, holott fenn az ernyő, nincsen kas, de mint kérhetnéd egy harminchat éve félbeszakadt kurzus folytatására? Hogyan győzhetnéd meg annak ellenkezőjéről, amit mindketten tudtok: föllángolásod kései, pallérozásodra fecsérelt buzgalma pedig aligha hasznosulna, mivel korábban sem hasznosult.