Borgos Anna: Portrék a Másikról

 – alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn –

(Noran 2007)

            Többnyire bizonytalanságról, kínos alárendeltség-érzetről árulkodik a humaniórák erőltetetten természettudományos művelése, és mindannyiszor gyanakvást kelt bennem, valahányszor megnyilvánulásaival találkozom. Az ilyen munkákat mintha önigazolás gyanánt, a hozzáértés dokumentálására készítenék, ami persze nem zárja ki, hogy némelyik elgondolkodtató, tanulságos, sőt érdekes legyen, még ha olykor nehezemre esik is elfojtani mosolyomat.

            Borgos Anna mindent elkövet a tudományosság föltételezett kritériumainak teljesítésére. A szokott keretes szerkezetet használja: fölállít egy koncepciót, majd dolgához lát és végül egy „konklúzió és kitekintés” című fejezettel zárja dolgozatát. Hipotézisén sajnos hiába töröm fejemet, legföljebb utalásokat találok: „a kutatás fontos motívuma az identitás társas-társadalmi konstrukciójának vizsgálatán belül az alkotókészség, a szublimáció interszubjektív megközelítése, univerzális és individuális jellegének megkérdőjelezése, és összefüggések keresése kreativitás és partnerkapcsolat, illetve kreativitás és társadalmi (nemi) szerep közt” (11. l.). Ez inkább tényközlés, esetleg a kutatói metódus leírása. Bővebb kifejtése során már a vizsgálódás előrevetített eredményére ismerhetek: „az értelmiségi vagy intellektuális ambíciókkal rendelkező nők /…/ rákényszerültek bizonyos asszimilációs stratégiákra /…/ a megküzdési stratégiák sikeres módjai közé tartoznak, pszichoanalitikus terminust használva, a személyiség kreatív elaborációs-szublimációs mechanizmusai is” (19. l.). Most már a legkevésbé sem hökkent meg végső összegzése: „az elmélet szintjén a nemi egyenlőség kontra különbözőség diskurzusa után megjelent a dichotómiák feloldásának szükséglete /…/ A gyakorlatban azonban a férfi/nő – aktív/passzív, nyilvános/privát, kultúra/természet, szubjektum/objektum – kettősség és az erre épülő gondolkodási rendszer nagyon is jelenvaló. A mindennapi szociális szerepeket és pszichés beállítódásokat meghatározó normák nem tűntek el.” (371. l.) Legföljebb azon csodálkozom, hogy az evidenciák természettudományos igazolási kényszere miért szolgál továbbra is mintául a humántudományok művelői számára.

            A Portrék a Másikról szerencsére nem korlátozódik az „eredetiség, tehetség, alkotás mint társadalmi konstrukció” fejezetcímmel nyomatékosított elméletalkotói törekvésre, a női szerepek változásának „pszichotörténeti és kulturális kontextusú” vizsgálata helyett Borgos Anna megelégszik két hölgycsoport alkotói pályájának fölvázolásával is. Annak viszont nem találom nyomát, hogy miért éppen őket választotta, és mennyiben tartja reprezentatívabbnak életútjukat a sportolókénál, színészekénél vagy diplomatafeleségekénél, miként arra sem kapok magyarázatot, mint kapcsolódnak egymáshoz az említettek azon felül, hogy a szerző velük foglalkozott behatóan. Tájékozatlanságomban a pszichiátereket tartom érdekesebbeknek, az írónőkről és feleségekről túlságosan sok anekdota kering ahhoz, hogy igazából értékelni tudjam kurta bemutatásukat. Attól pedig kifejezetten óvakodnék, hogy bármilyen általános következtetést vonjak le Török Sophie, Harmos Ilona vagy Böhm Aranka fordulatos életéből, sajátos (érték)választásaiból. Úgy vélem, férjükhöz és más irodalmárokhoz fűződő kapcsolatuk magántermészetű, nem tartozik rám. Megértésük egyébként is kétséges – utólag egyenesen lehetetlen számomra. A hozzájuk fűződő színes történeteken túl legföljebb a műveik ébreszthetnek bennem némi kíváncsiságot, esztétikai megítélésüket azonban nem tehetem függővé alkotójuk nemétől vagy személyes hozzátartozóik elismertségétől.