2011. szeptember 24., szombat

            Az állambiztonsági szervezetek törvénytelenül készített fotóiból nyílt kiállítás példák tucatjával szolgál, a hetvenes évek elején azonban megszakad a tablók sora. Egyetlen fénykép, filmfelvétel vagy videó sem bizonyítja többé a lakosság paranoiás kémlelését. E különös jelenségre a rendezők nem adnak magyarázatot. Úgy látszik, idejekorán vége szakadt a diktatúrának. Az Internet pedig tele ostobácska emlékeztetővel az „emberséges” Kádár-korszakról, ahol kolbászból volt még a kerítés is.

*

            Kör-e-mailjeik tanúsága szerint az öregedés szimptómái foglalkoztatják kortársaidat. Meglepetten konstatálják magukon, amit eddig másokon gúnyoltak. Téged is nyugtalanít hanyatlásod megannyi jele, de azon bosszankodsz inkább, hogy kevéssel sem járultál környezeted jobbításához. Gazfickók kezén hagytad a világot, nem voltál elég bátor és képességes.

*

            Az Orbán Viktorról megjelent újságcikkekből egy paranoiás személyiség képe bontakozik ki. Erősen kétséges persze, mennyi a helytálló megállapítás e látleletekben és mennyi az uralomra jutott politikus elleni áskálódás. Nem tiszted mások szellemi egészségének vizsgálata, mindössze azon akadsz fenn, mikor beszédeiben a demokráciára hivatkozik. Mintha titkolt ellenszenvről árulkodna, hangja gyakran megbicsaklik.