Ária és recitativo

            Ich will bei meinem Jesu wachen – kívánkozott éppen a tenor, mikor dörömböltek. Nem is csöngettek, mint szokás, hanem az ajtót verték. Margit néni az imént cserélt lemezt, és ez a passió legszebb része. Nyugtalanul tápászkodott föl a foteléből: ki lehet? Mire az előszobába tipegett, már ököllel püfölték a bejáratot.

            - Tudjuk ám, hogy itthon van! – süvöltötte egy reszelős hang.

            - Persze hogy itthon vagyok, fiam – nyomta le a kilincset -, hát hol lennék?

            A szőrös mancs megtorpant a levegőben.

            - Már csak azért, hogy nem nyitott ki.

            - Igyekeztem én, fiam, de nem tudtam gyorsabban.

            Most a háttérben álló idősebb férfi vette át a szót, nem is nézett rá, csak úgy a levegőhöz szólt, mint akinek nincs ínyére az ilyen gangi ácsorgás.

            - Az elektromosoktól vagyunk, mert hogy hátrálékos. Ha rendezte már a tartozását, megyünk is.

            Margit néni bólogatott.

            - Úgy van, úgy. Most se tudtam fizetni. Hiába, enni kell, ha meg nem fűtök, tudja, az orvos azt mondta, melegen kell tartanom a lakást.

            A szőrös mancsút kevéssé foglalkoztathatta az egészségügyi javallat, sietve közbevágott:

            - Akkor lekapcsoljuk a hálózatról!

            Az idősebbik magyarázni kezdte, mit jelent ez, Margit néni pedig készségesen bólogatott.

            - Értem, hogyne érteném. Nem fizettem, hát elveszik a villanyt. Vegyék, mit csináljak?

            - De egy csomó pénzébe kerül majd a visszakötés – noszogatta az idősebbik, mintha jobb belátásra akarná bírni.

            Margit néni hálásan pillantott felé:

            - Arra már aligha kerül sor.

            Hideglelős mosolya láttán a férfi zavartan téblábolt, mire nagy hirtelen összekapta magát és félreperdült az útjukból.

            - Én meg csak akadályozom itt a munkájukat. Kerüljenek beljebb!

            - Nem olyan sürgős – szabadkozott az idősebbik, de a szőrös mancsú már nyomult is befelé, az órához. Sóhajtva követte.

            - Működik valami? – kérdezte bíztatóan, kihallatszott ugyanis a kórus válasza: So schlafen unsere Sünden ein.

            Margit néni egyszeriben elpityeredett.

            - Nem is zavarom magukat, ameddig teszik a dolgukat, még egyszer meghallgatom az áriát.

            A szőrös mancsú letépte a plombát, az idősebbik pedig nekifogott a papírmunkának, és közben bosszúsan mormogott: úgysem jut a végére. Egy bariton zengett a szoba felől, míg a szakavatott kéz biztos mozdulattal szét nem bontotta az áramkört: Mein Vater, ist’s möglich, so gehe dieser Kelch von mir -

            Kopogósra fagyott a csönd.

            - Ezzel legalább hamar megvoltunk – sziszegett a szőrös mancsú, mikor lerobogtak a lépcsőn.