2010. Október 23. délutánja Pesten

            Hosszú, nehezen viselt szenvedés után az első élettel teli októberi ünnepnap. Végre nem szorítják kordonok közé az emlékezőket, elszeleltek a rossz emlékű biztonsági szolgálatok, e nap főszereplői a polgárok és nem a fogdmegek. Következésként senki sem törekszik megfélemlítésünkre, családostul is nyugodtan bejárhatjuk a nevezetes helyeket. A nemrég még (had)műveleti terület gyanánt elkerített Kossuth téren sokan élvezik a napfényt és a békét. Százméteres sor kanyarog az országházi látogatásra várva, az örvendetesen kevés programhelyek egyikén gyerekműsor hallik, másutt pedig – csak úgy, az aszfalton – alkalmi társulatok zenélnek. Ismét előmerészkedett tehát a korábban hatósági önkénnyel száműzött civil önállóság.

            Mert hiába próbáltak fából vaskarikát csinálni, a forradalom és szabadságharc kitörésének napjából nem lett állami ünnep. Az efféle szándék eleve hamvába holt. Mi tagadás, némi logikátlanságra vall ama nézet, hogy az állampárti akarattal szembeszegült pesti nép éppen a pártközpont utasítására vette volna kezébe a hatalmat. A kormányzat vonakodása a megemlékezések szervezésétől ezért csak üdvözölhető, miként közös örömünkre szolgál az is, hogy olyan kevés egyenruhást látni az utcán.

            Így tovább! – bíztatnók a rend őreit -, mert bőven akadna még csinosítani való. Derék dolog, hogy a Parlament előtt akadálytalanul tűntethetnek Budaházy György szabadon bocsátásáért, az viszont a legkevésbé sem, hogy politikai nézetei miatt fogságot viselhet még valaki 2010-ben. Tetszik a hatóság képviselőinek tartózkodása a látványos erődemonstrációktól, jelenlétük azonban így is túlzott. Minek kell például a beidegződött reflexeknek engedve készenléti egységeket parkoltatni az egykori Tőzsdepalota, a későbbi tévészékház előtt? És miért idétlenkedik most is vasrács a szovjet emlékmű körül? Ha tisztelet övezi a Vörös Hadsereget, fölösleges az ilyen otromba védelem, ha nem, akkor úgyis hasztalan fáradnak vele, éjjel-nappali őrzése helyett inkább az oszlop áthelyezésén kellene dolgozniuk.

            És nemcsak az állam vezetőire hárul tennivaló, a különféle politikai csoportosulások elöljárói is töprenghetnek azon, vajon egyedül az övék-e a nemzeti ünnep, vagy a nép minden tagjáé. Ha mindnyájunké, akkor melyikük sajátíthatná ki magának? Ideje volna józan önmérsékletet tanúsítaniuk, és az ilyen kivételes napokat végképp átengedniük a köznek. Bármennyire kecsegtető lett légyen a munkaszünet kínálta ritka szereplési alkalom, egyikük se rendezzen nagygyűlést, pártnapot, pikniket, dzsemborit!

            Csöndben zajlik 1956 visszafoglalása.