Ária és recitativo

            - Ich will bei meinem Jesu wachen – kívánkozott a tenor, amikor dörömböltek. Nem csöngettek, mindjárt az ajtót verték.

            Az imént cserélt lemezt, és ez a passió legszebb része. Nyugtalanul tápászkodott elő a fotelből: vajon ki lehet? Mire az előszobáig tipegett, újra fölcsapott a lárma. Ököllel püfölték a bejáratot.

            - Tudjuk ám, hogy itthon van! – krákogta egy rekedtes hang.

            - Persze hogy itthon vagyok, fiam – nyitott ajtót -, hol lennék?

            A szőrös mancs megakadt a levegőben.

            - Már csak azért, mert hogy zárva volt.

            - Igyekeztem én, fiam, de nem tudok gyorsabban menni.

            A hátrébbálló, idősebb férfi vette át a szót, nem is nézett rá, csak a szeme sarkából sandított felé, mint akinek csöppet sincs ínyére az efféle látogatás.

            - Az elektromosoktól vagyunk, és hátrálékos. Amint rendezi tartozását, megyünk is.

            Helyeslően bólogatott:

            - Úgy van, úgy. Nem tudtam kifizetni. Hiába na, enni kell, és ha nem fűtök - a doktor úr szerint melegen kell tartani a lábam.

            A szőrös mancsút nemigen érdekelhették az orvosi javallatok, mert közbevágott:

            - Akkor lekapcsoljuk a hálózatról!

            Az idősebbik magyarázni kezdte, mit jelent ez, ő meg készségesen bólogatott:

            - Értem, hogyne érteném. Nem fizettem, hát elveszik a villanyt. De mit csináljak?

            - Csomó pénzébe kerül majd a visszakötés – noszogatta a férfi, mintha jobb belátásra akarná bírni.

            Hálásan mosolygott:

            - Arra már aligha kerül sor.

            És utat engedett a gangon ácsorgóknak.

            - Kerüljenek beljebb!

            - Nem olyan sürgős – mentegetődzött az idősebbik, de a szőrös mancsú időközben betette a lábát és a villanyóra elé állt. Társa sóhajtva követte.

            - Működik itt valami? – tudakolta reménykedőn.

            Odabent a kórus folytatta:

            - So schlafen unsre Sünden ein.

            - Mire végeznek, éppen befejeződik az ária.

            És visszabotorkált szobájába.

            Mialatt szőrös mancsával egyikük letépte a plombát, a másik a papírmunkához látott. Fura, hogy itt hagy minket! Aggodalmasan fülelt befelé, ilyen korban mindenre képes az ember. De csak egy bariton recitált kitartón, mígnem a szakavatott kéz biztos mozdulattal meg nem bontotta az áramkört:

            - Mein Vater, ist’s möglich, so gehe dieser Kelch von mir -

            A lakás beledermedt a hirtelen csöndbe.

            - Na, ezzel is megvolnánk – dörmögte a szőrös mancsú. Nem volt kitől elköszönniük, így aztán lerobogtak a lépcsőn.