Groteszk

Levél Pintér Sándor belügyminiszter úr részére

            Tisztelt Miniszter Úr!

            Mint a titkosszolgálatok közvetlen irányítójához fordulok Önhöz, mikor arra kérem, tegye lehetővé, hogy a hatalomváltás előtt hozzájárulásom nélkül, titkosszolgálati módszerekkel rólam készített anyagokat végre megkaphassam.

           

            Hasonló levéllel fordultam már hivatali elődeihez is, ők azonban kérésemet eltérő indoklással bár, de rendre visszautasították. Volt, aki efféle anyagok létéről sem tudott, mások a törvényi fölhatalmazás hiányára hivatkoztak, illetve a Történeti Hivatal néven ismertté vált levéltári depóhoz küldtek, jóllehet okkal gondolom, hogy az általam keresett anyagok léteznek és a törvényi rendelkezések dacára sem kerültek az említett levéltár birtokába, tehát máig a titkosszolgálatok valamelyikének információs tárában lapulnak.

           

            Föltevésem néhány indokát megosztom Önnel is.

            1. Húszesztendei levéltári búvárlat során még egyetlen komolyan vehető nyomra sem bukkantak a személyemet illetően, holott   

            a, gimnazistaként demonstratív módon kiléptem a KISZ-ből, ennek következtében pedig olyan jellemzést adtak rólam, amivel öt éven át nem vehettek föl az egyetemre.

            b. 1976-ban két és félhónapos éhségsztrájkkal értem el, hogy leszereljenek a honvédség százhalombattai építőszázadától. Sztrájk közben többször is fölkeresett a század kémelhárító tisztje, aki ígérgetésekkel és fenyegetésekkel próbált rávenni arra, hogy fölhagyjak tiltakozásommal.

            c. sűrűn megfordultam az ellenzéki találkozóhelyeken, személyesen ismertem az u. n. demokratikus ellenzék vezetőit, részt vettem a Hétfői Szabadegyetem előadásain és szinte kivétel nélkül ott voltam valamennyi megmozduláson, tüntetésen, ezeken pedig fotóztak és filmeztek – nemegyszer akár demonstratív módon is, mint például a Köztemető 301-es parcellájánál.

            d. mivel szamizdatok terjesztésével foglalkoztam, és egyik cikkírója, majd szerkesztője voltam a Demokrata című szamizdat folyóiratnak, a kettős publikációs tilalom engem is sújtott. Azt követően pedig, hogy a párizsi Irodalmi Újság 1986-os első számában megjelent egy hosszabb tanulmányom - ami személyében is érintette Aczél Györgyöt -, megkezdték telefonos lehallgatásomat.

            e. Postám és telefonom ellenőrzésén, valami személyi követésen túl a nyílt föllépéstől sem óvakodtak: 1987-ben félnapos házkutatás tartottak lakásomon, ahonnét nagy mennyiségű iratot, nyomdai eszközt, lapot és könyvet vittek el (valamint a tudtomon kívül egyetemi indexemet és diplomámat is). Az eset után a XIII. ker. rendőrkapitányság épületében civil ruhás tisztek hallgattak ki, és az elhangzottakat látható módon rögzítették.

            f. 1988-89-ben aktív politikai tevékenységet folytattam, ennek során nem egyszer életveszélyes fenyegetést kaptam még azelőtt, hogy a nyilvánosság elé léphettem volna, figyelésemet utóbb több bűnbánó egykori besúgó is megerősítette.

            A fentiek alapján úgy vélem, számon tartottak.

            2. Az elkészült anyagokat (iratokat, hangszalagokat, fotókat, filmeket és később videókat, illetve mágnesszalagokat) az érvényes rendelkezések ellenére nem adták át semmiféle nyilvános fórumnak. Föltevésemet nemcsak az évente ismétlődő nemleges levéltári nyilatkozat támasztja alá, hanem más is.

            a. Miután kérésem támogatásáért 1991-ben a nyilvánossághoz folyamodtam, Bosánszky Lajos dr., a Belügyminisztérium Kabinetirodájának vezetője magához kéretett, és az irodában trónoló páncélszekrény mutatva közölte velem, hogy ami ott van, azt soha nem fogom megkapni, ellenkező esetben ugyanis megrendülne a besúgók bizalma, nélkülük pedig egyetlen állam sem maradhat fönn.

            b. Egyik informátorom a kilencvenes évek közepén arról értesült, hogy a XIII. kerületi rendőrkapitányságon rólam is őriznek néhány iratot. Mire azonban megtekintésükhöz engedélyt kapott, eltűntek a dossziék, a könnyelmű fecsegő pedig még azt is letagadta, amivel korábban maga dicsekedett, hogy jól ismeri nevemet.

            Tisztelt Miniszter Úr!

           

            2010-et írunk, és az elmúlt két évtized során valamiben csak változott a világ. Ma már aligha érné meg újabb hivatkozási alappal szolgálni az olyan elmarasztalásokhoz, mint amilyen Kenedi János kafkai sejtelmekkel teli könyve volt, a K. belügyi iratfelmérő jelentése a kastélyból (Magvető 2000), ahol a szerző éppen az én példámon mutatta be a jogsértettek kiszolgáltatottságát (78 – 79. l.).

            Nem hiszem, hogy személyem akkora nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, ami indokolná a velem kapcsolatos anyagok további elzárását.

            Kérem tehát, utasítsa az illetékes szervezetet, jutassa el hozzám mindazt, amit rólam évtizedeken át gyártott és tárolt, ideértve természetesen a tőlem elkobzott vagy adott esetben elemelt javakat is!

           

Budapest, 2010. október 16.

Pintér Sándor válasza fejléces papíron

Iktatószám: 30.000/3165/2/2010/BM

            Tisztelt Sneé Péter Úr!

           

2010. október 16-án kelt beadványára hivatkozással tájékoztatom, hogy az irányításom alatt álló polgári nemzetbiztonsági szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal az Ön vonatkozásában jogellenes adatkezelést nem folytat.

Az előzőekre tekintettel kérését nem áll módomban teljesíteni.

Kérem, tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

Budapest, 2010. november 4.

           

            Üdvözlettel:

            Dr. Pintér Sándor

(Pecsét: Belügyminisztérium Miniszter)

            Kérdés

            Vajon hány évtizednek kell még eltelnie ahhoz, hogy fény derüljön a történtekre?