Káosz

            Valami stichje volt már annak a bejelentésnek is, hogy kölcsönveszik a magánnyugdíj-pénztáraknak fizetendő tizennégy havi járandóságot. Az ilyen ügyletek előzménye rendszerint egy kérés, aminek hiányában e tranzakciót más névvel szokás illetni. Utóbb viszont napról napra, sőt, óráról órára változott a kilátásba helyezett ügylet, olyannyira, hogy lebonyolítására és főként magyarázatára külön kormánybiztost neveztek ki. Ettől azután teljessé vált a káosz, ma már a hozzáértők sem tudják megmondani, igazából mi történik és miért.

            Többségünk rá sem hederít a parlamenti marakodásra, az egymással acsarkodók érveit aszerint fogadja vagy utasítja el, hogy melyik táborhoz tartozik. Választási rutinjára azonban most nemigen támaszkodhat, mivel a lépést helyeslők és ellenzők sem a politikai törésvonal mentén sorakoznak föl. És ha csak köztük dúlna viszály! E gazdaság mentőakció kiagyalói és végrehajtói azonban belézavarodtak saját elképzeléseikbe, hovatovább arra sem emlékeznek, amit egy óranegyeddel korábban állítottak. Mintha elragadta volna őket a cselekvés árja, mind vadabbul sodródnak a számukra is beláthatatlan jövő felé. Egyiküket sem foglalkoztatja többé a minek és hogyan, a dac fölülkerekedett józan eszükön: mindegy, hogy jól vagy rosszul sül el, az okos újragondolás és az üdvös korrekció helyett juszt is végigcsinálják, amibe belevágtak.

            A káosz pedig egyre dagad, és a zúgó fejű nyugdíjjogosult mindössze annyit ért a tobzódó önellentmondásokból, amennyire eddigi tapasztalatai megtanították: elvenni tőle mindig azonnal és véglegesen kell, míg a kilátásba helyezett törlesztés, jóvátétel a távoli jövőbe tolódik, sohanapjára.

            Keveselljük talán a bajt, hogy ilyen buzgón keverjük belé magunkat?