Nem értesz a kapcsolatépítéshez. Mi több, elborzaszt, ha észleled, valaki csak azért közeledik, hogy gyorsabban léphessen tovább. Érzelmi elkötelezettségnek tekinted a barátságot, ami nem a következő grádus eléréséig, hanem élethosszig tart. Pedig effélére csak a spiclik hajlamosak már, akik szeretik a nyugodt munkát és biztos jövedelmet.       

*

            Vasúti sínen egyensúlyozol. Többé nem kínálja a gyermekkor élményét, mikor elég volt ránézned, hogy messzire röpülj. Most tömött akácossal szorongat e keskeny ösvény. Hamarosan le is térsz a rozsdás szamárvezetőről. Rég járhatott erre vonat.

*

            A szó hiábavaló. Minek locsognál arról, amit beszéddel úgysem rendezhetsz? Legföljebb alkalmi megkönnyebbüléssel jár, ha szétfecseged érzéseidet. Hányan vélekedtek már így, mégsem ereszkedett csönd a földre. Lármás majmok vagytok.

*

            Naponta szembesülsz azzal: mi a fontosabb? Visszatekintve rendszerint egy mellékkörülményt emelsz ki. Helyesnek azt ítéled, amivel annak idején különösebb töprengés nélkül, spontán találkoztál. Ember voltod esszenciája tehát az ostobaság, de ne riadj el, bár csak ennyi jutott, azért mégis több a semminél.

*

            A hivatal azzal utasítja el panaszodat, hogy már vizsgálódik e tárgyban. Sajátosan kelet-európai nonszensz. És korántsem egyedüli, hiszen mindjárt adategyeztetésre szólít - amint hatósági ellenőrzésedet becézi. Arra kíváncsi, vajon nem hazudtál-e. Lusta viszont, hogy maga nézzen utána. Állításaid cáfolatát vagy megerősítését is tőled várja, és azt hiszi, értelmesen cselekszik.