Tűntetésre menet utasok csevegnek a kisföldalattin. Rekedtes öreg viszi a szót.

            - Nyugdíjas vagyok – mondja -, rendezett körülmények között élek, hiteltartozásom nincs, így hát kijövök helyettük. A gyerekeimet annyi baj érhetné!

            Szomorúbban se szólt még 2007.

*

            Két egérfoga villan. Alighanem megfeledkezett koráról, mikor csillogó szemmel meséli, hogy barátnője gyermeket vár. Vajon mit testál rá: töretlen derűlátása mellé két egérfogat?

*

            Fölemeled a vázát, hogy elöblítsd. Hozzáér a falikampón lógó késélezőhöz, ami ráesik a teaszűrő nyelére. Megbillenti és a teafű széles ívben beteríti a konyhát. Töprenghetsz a romok fölött, hogy egy baleset következmény-láncolatának tekintsd-e mindezt, vagy indulatodnak engedve mondd ki, ami szívedet nyomja. A tárgyak rosszindulata persze merő ráfogás, hajlandóságod az antropomorf gondolkodásra becsap. Olyasmit tulajdonítasz a holt anyagnak, ami csupán a magadfajta eleven jellemzője. Tréfálkoznak veled – mormoghatod dühösen -, ha meg tudod jelölni: ki és mint élvezi sikerét. Talán egy párhuzamos világból – ami számodra jövő - átpislogó és visszalépő utódod rendetlenkedik. Hálásan emlékezel meg az elméleti fizikusokról, akik a többfelé tartó időt még nem zárták ki véglegesen gondolkodásod teréből. Különben annyi vigaszod sem lenne, hogy csak játék a történet, nem komoly.

*

            Tébolyult világ! – hányan sóhajtottak így, de bármint esett is, volt kinek sóhajtaniuk. Mindig akadt egy barát, rokon, szerető, vagy legalább sorstárs, aki osztozott fájdalmukban és értetlenségükben. Ha más nem, ott trónolt fölöttük képzeletük istene, kihez fohászkodhattak. Alighanem először esik meg az írott történelem korában, hogy panaszodat csupán magad elé motyoghatod, mivel nincs fül, ami meghallaná. A magyar nyelven beszélők túlnyomó többsége - ha szenved is – nem ügyel gyötrelme okára, beéri annyival, hogy átmenetileg csillapítsa fájdalmát. Inflálódó pénzzel, szemétdombnyi hatalommal, pillanatnyi dicsőséggel egyéni receptura alapján narkotizálja sajgó testét-lelkét. Kisebbik fele gyáván húzódozik attól, ami esetleg tudomásra juthat, és inkább elzárja hallójáratait, semhogy szembenézzen a nehezen viselhető valóval. Íme, a világ tébolya.

*

            2007 dilemmája: tűntetnél, de kivel, hol és miért? Mire jutsz őrültekkel, kétségbeesésükben nekiuszultakkal, az arányosságtól elidegenültekkel, csúfakkal és vénekkel? Hol demonstrálnál léted sorvasztása ellen, mely tereken, ki előtt? Mennyit ér a médiaeseménnyé züllött manifesztáció, ha jó előre várható reakció gyanánt könyvelik el és söpörik félre a hatalom bitorlói? Valamilyen csekélyke jelentőségre majd csak esztendők múltán vergődsz, ha beköszönt a soros választás. Addig bírd ki vagy dögölj meg, de mindenképp csihadj.