Határtalanul

            Politikusaink korántsem merő gonoszságból beszélnek mellé, csupán sajnálatos esendőségünknek engednek. Senki sem gondolja át, mit várhat el tőlük, ők meg bolondok lennének fölvilágosítani róla, mert ha elibénk tárnák a valóságot, egyiküket sem választanánk meg.

            Nekik hatalom kell, nekünk remény, és mindkettőnknek azonnal. Gyors megoldást ígérnek tehát, és mindamellett csábító távlatokkal hitegetnek, noha lehetőségeinken egyaránt kívül esik a pillanat és az idő végtelene. Bár folyvást arról győzködnek, hogy teszik a dolgukat, még ha azon igyekeznének is, akkor sem volna módjukban szavuknak állni. Szívesen hinnők: egy igen vagy nem elég, és mindjárt kedvezőbb irányba fordul a világ, döntéseink hatása azonban csak évek múltán jelentkezik. Akkor is csak úgy, ha kellő formát találunk, melynek révén keresztülvihetjük közös akaratunkat a sokféle igazgatási apparátuson. Mire szerencsésen lezajlana ez a folyamat, az aktuális probléma is átalakul, kezelése pedig újabb módosításokat igényel. A politikai irányítás ekképp tehetetlenül lohol az események után, és minél inkább központosít, annál nagyobb késést szenved.

            Hogy e kellemetlen ténnyel ne szembesüljünk lépten-nyomon, az okos vezető távlatos elképzeléseket vázol föl. Víziókat alkot, a jövőt körvonalazza. A tizenöt, húsz, harminc, negyven évre szóló tervek tagadhatatlanul előnyösebbek a rövidtávúaknál, mivel nehezen számon kérhetők, és az álmodozás örömével ajándékozzák meg közönségüket. A papír mindent elbír, az ábrándok megvalósításához nélkülözhetetlen föltételek megteremtése viszont korántsem olyan egyszerű, mint grandiózus álmokról regélni. Már az első lépések megtételéhez is óriási, mozgósítható tőke szükséges, azon száz- és ezermilliárdok, melyek krónikusan hiányoznak a büdzséből. Legföljebb némi aprópénz csoportosítható át, abból pedig a „megvalósíthatósági tanulmányokra” is alig futja. E köznapi értelemben mindazonáltal költséges gondolati játékok realizálási esélye nem több a nullánál. Mindössze arra valók, hogy az igyekezetet bizonyítsák, és beszédtémául szolgáljanak a mindennapi nyomorúságban. Mégiscsak jobb egy Duna fölött elegánsan átívelő gyaloghíd szerkezetén vitázni, mint az évtizedek óta halogatott országos közműfelújítást megkezdeni.

            A politika valóságos időtartománya korántsem a pillanat vagy a messze jövendő, a körülményektől függően mindössze néhány év, rendszerint egyetlen választási ciklus. E négy-ötesztendőnyi szakaszhoz idomul politikusaink szellemi kapacitása is, határozott képet csupán ennyiről alkotnak. Közülük senki sem gátolná a megválasztását azzal, hogy sötét kilátásokkal rongálja a szavazók kedvét. Azonnali segítséget emlegetve inkább hazudik tehát, és hasonlóképpen tesz akkor is, amikor a vonzó jövőről áradozik. Valójában egyikkel sem szolgálhat, attól pedig óvakodik, hogy föltárja szűkös cselekvési tartományának valódi határait.