Megválaszolatlan kérdés

            Hazugság a demokrácia ára - mondják jóhiszeműn opportunus barátaim (hogy mindjárt idézzek is) -, mindig és mindenütt hazudunk. Füllent még a reklám is, mikor egyedüli jónak és nélkülözhetetlennek hirdet egy árut, és munkát keresve, vagy erőnket, képességeinket áruba bocsátva magunk is szívesen folyamodunk a mellébeszéléshez. Külön tanfolyamokon okítják az érvényesülés fortélyait: mint keltsünk olyan látszatot, mintha a valóságosnál többre volnánk képesek, és kevesebbet pusztítanánk a ténylegesnél. Hazudozásainkkal kölcsönösen számolunk, ellene újabb és újabb hazugságokkal védekezünk, mígnem értelmetlenné válik a kérdés: ki, hol, hogyan és mit?

Hazudunk, de azzal legalább tisztába kellene jönnünk, hogy miért fizetünk ilyen sokkal! A demokrácia megteremtéséhez és fenntartásához csakugyan nem vezetne más, mint alapjának, a közbizalomnak fölszedése? Ahhoz, hogy elvégezzem a rám bízottakat, hinnem kell az engem körülvevő társadalom működőképességében. Ha úgy tapasztalom: semmi sem szuperál, inkább kifogást keresek, mintsem dolgoznék, mivel értelmetlennek látom a fáradozást

Magyarországon nemzedékek nőttek föl a hiábavalóság tudatában, kilátástalanul. Harmincöt éves koromig szenvedtem a kontraproduktívitás gyakorlatától: el kellett vessem, amit jónak véltem, és isteníthettem a rosszat. Egy rendőr fölbukkanása a zaklatástól a verésig különféle jogtalansággal fenyegetett. 1990 utáni önnevelésem egyik grádusa éppen az volt, hogy korábbi tapasztalataimtól megváljak, és úgy tekintsek a közrend védelmezőjére, mint egy angol bobbyra, a biztonságomért személyes kockázatot vállaló, készséges segítőre.

Kár volt a bizalmat megelőlegezni! 2006 őszén néhány hét leforgása alatt ez a testület is bebizonyította, hogy semmi köze a demokráciához. Ugyanúgy zsoldosként viselkedik, ahogy húsz-harminc-negyven vagy akár ötven éve. A mindenkori hatalmasok kiszolgálója, és ahelyett, hogy a törvények betartásán őrködne, elsőként ad példát a törvényszegésre. 16 év minden próbálkozása veszendőbe ment a Balogh-féle veretők, a fiatalokat kapualjban megrugdosó, és az őrszobán kopaszra nyíró egyenruhás huligánok elfeledtetésére és elfeledésére. Az éppen regnáló hatalom birtoklása vélhetően fontosabbnak bizonyult az elmúlt másfél évtized demokratizáló erőfeszítéseinél.

Vajon megérte? Akik az együttlét sine qua nonjának tekintik a hazugságot, elgondolkodtak-e már azon, mi vár rájuk holnap, holnapután? A szabadság ricsaját gyorsan elnyomja a kondicionált félelem csöndje, de hová fordulnak majd, ha a halotti némaság után szükségét érzik megint az élet vidám lármájának? Másodpercek alatt bárkit leüt a lábáról egy golyó, de ahhoz, hogy felnőtté érjen, hosszú évtizedek kellenek, és mitévők lesznek, amíg ennyi idő elpereg? Félni méltóztatnak? A pesti utcán megalázott fegyvertelenek szemmel láthatóan kevésbé félnek, mint azok, akik állig fölfegyverkeztek ellenük.

Jó félni, tessék mondani?