Mi vénülünk vagy az idő?
Müller Péter Sziámi: Dalszövegkönyv
(Jonathan Miller Kiadó Budapest 2005. 2980 Ft )
Egy operettlibrettó értékelése, egy nótásfüzet szemlézése során aligha jutna eszébe bárkinek is a poétikai követelmények figyelembevétele, ami egyébként magától értetődik a népművészeti forráskiadványok vagy a zsoltároskönyvek forgatásakor. Amennyiben a szöveg csak egy dallamkoszorú váza, talán jogos lehet az ilyen engedékenység, ám ha fontos jelentéssel is bír, aligha mellőzhetjük poétikai munka gyanánt való vizsgálatát. Így helytállónak tűnik a kérdés: huszonöt év kötetbe gyűjtött dalszövege megáll-e saját lábán?
Művészi státuszát illetően a szerző maga is hezitál. Húsz éve még folklorisztikus ihletettségére hivatkozva – sok az átvétel, a vendégszöveg - kerek-perec elutasította alkotásainak kinyomtatását. Egy évtizeddel később már elfogadta, hogy némelyikük írásban is megjelenjen. Mostani önértékelésével pedig eredeti nézetére cáfol, hiszen nem egy zenei CD mellékleteként bocsátja közre írásait, hanem a reprezentatív keménytáblás kötethez csatolja hanghordozó lemezét.
A zenei környezetükből kiragadott szövegtestek ritmusváltásai azonban kínos döccenőket okoznak. Mintha Müller Péter Sziámi egyedüli célja a közvetlen hatáskeltés volna, kizárólagos eljárása pedig a közönség meghökkentése. Jóllehet a feszültséggel teli szabadverstől a kötöttebb metrum felé hajlik, helyét és szerepét pedig a gondolati poézis tájain keresi, mikor a közhelyek, előítéletek, politikai kaptafára sorozatban gyártott világnézetek provokálását tekinti feladatának, szemléletbeli igényességéhez egyre kevésbé talál méltó költői eszközre. A szóvégek egybecsendítése csak akkor fölindító, ha korábban észrevétlenül maradt, fontos összefüggésekre világít rá, és a legkevésbé sem hat erőszakoltan. „Ha az az özönvíz előtti kölnivíz – Amivel csábítgatsz, mielőtt ölni hívsz” (Húszévnyúvév), vagy a „Hogy egy öldöklő angyal – Vagy egy ördög jön karddal”(Langyos, szürke) asszonánc párjainak tanúsága szerint az utóbbi kritériumra nemigen ügyel.
Holott kiadványa számos jelét adja az átlényegítési törekvésnek: a szerkesztés fordított időrendet követ, a friss műveket tolja előtérbe, míg a nyolcvanas évek igéző szövegei a gyűjtemény végére kerülnek, ami esetleg a költői státusz megerősítését szolgálja, akár csak a mind szembeötlőbb parafrázis-készség. Az önálló alkotásokat ugyanis mindinkább kiszorítják a stílusparódiák, az avantgárdot a módis világzenei katyvaszba bódult lakodalmas rock váltja föl - némi kelet-európai rappel megbolondítva -, és a megidézett fogalomkör ehhez híven igazodik is.
Müller Péter szövegeinek becsét valamikor elsöprő gondolatiságuk, szellemi kisugárzásuk adta. Dalai a nyolcvanas évek életérzésének, értelmiségi közvélekedésének hibátlan, pontos megfogalmazásával tűntettek, és megénekelték a szabadság kinyilvánításának majd minden módját. Közösségteremtő erejüknél fogva elbűvölték hallgatóikat és erőt öntöttek beléjük. Az ország vagy éppen a lélek megszállásáról szólva lépten-nyomon kikezdték a hivatalos tabukat, amire a hatalom rendszerint betiltással válaszolt: sorra meghiúsította az URH, a Kontroll, a Sziámi együttesek föllépéseit.
Mára mindebből a szabadság letéteményese, az ifjúság iránti nosztalgikus sóvárgás maradt. Kiürültek az untig ismételt teóriák: Wilhelm Reich önfelszabadító szexuális forradalmából gépies koitus-kényszert faragott a divat, a tudat átalakításával kecsegtető füvezés drog-függőséggel rémiszt, mindössze az áthagyományozott lélekvándorlástan súlya változatlan, ma éppolyan csekély, mint amilyen volt. Aki néhány éve vagy évtizede még a kor szellemét idézte és a hely színeit festette, most egy életkori réteg, a közönségét alkotó tizenévesek egykori világát rekonstruálja.
Feladatát vajon a következő generáció nevelésében sejtené? Tilalmakat nem ismerő, követelményeket sem állító, végletekig engedékeny attitűdjéhez azonban mintaadói önzés, agresszív önérvényesítés, és nem kevés hisztéria vegyül, ami taszító pedagógiai kevercs. Maga vall erről egyik gyönge klapanciájában:
Most vagy soha! Ihlet vagy csoda
De én el fogok jutni akkor és oda
Ahol a szikláid alatt dübörög a vér
Ahol díjat kapok az ösztöneimért
(Te milyen állat vagy most?)
