Wajda filmje Kelet-Európa kiszolgáltatottságáról és magányáról. Hasonlóval nem is próbálkozhatunk, nincs hozzá elég tartás és felelősségérzet. Még hogy valaki a fogságot és a halált válassza a csöndes megalkuvás helyett? Mi nem intéztünk lovasrohamot a tankok ellen, csupán néhány száz srác hajigált benzines palackot, mialatt a többiek már az elérhető nyereséget kalkulálták és a megkaparintható posztok fölött alkudoztak.

            Katynt nézed és szégyelled magad.

*

            Dermesztő hír: Jordán Tamás szombathelyi színidirektor ezerháromszáz diákkal taníttatta meg és szavaltatta el Pilinszky János Apokrifjét. A tanárok és iskolaigazgatók, valamint a város vezetői pedig ahelyett, hogy sürgős pihenést javasoltak volna, csöndben asszisztáltak a Guiness Records-hoz illő produkciónál.

*

            Az egyik televíziós csatornán mennybe menesztik az ismert kabarettistát. Alkalmazottai fegyelmezetten mondják föl a leckét: munkamániás szervezőzseni, mindene a színház, népszerű, sikeres figura. Egyedül a humoráról nem esik szó, annak emlegetését úgy tetszik nem tartotta fontosnak a megrendelő, kiben vélhetően az ünnepeltet tisztelhetjük.

*

            A bulvársajtó kezdetben jobb volt a hivatalos komolykodónál. Míg az utóbbi újságíróit nálunk mindig rövid pórázon tartották, nekik volt merszük szembesülni a valóval. Baj akkor támadt, amikor megerősödtek a pártok, és maguknak követelték a média fölötti uralmat. Bértollnokaikat ettől kezdve küldték ki az eseményekhez, hogy az ő szájuk íze szerint tudósítsanak, és e pénzzel, paripával, fegyverrel gazdagon ellátott, a berken belüliség előnyeit élvező „hivatalosakkal” nehezen versenghettek a szüntelenül kapkodó, töprengésre időt sem kapott bulvárosok. Akiknek gazdái hamarosan maguk is politikai befolyás alá kerültek, és saját érdekükben arra kötelezték alkalmazottaikat, csatlakozzanak a hadhoz. Senki sem kapkodott persze a propaganda brosúrák színes mutációi után. A direkt politizálás unalma helyett ezért inkább az ösztönök világában kalandoztak, és csak közvetetten, a téma és szereplőválasztás révén szolgáltak mentoruknak.

            Néhány esztendő leforgása alatt a korábbi értelmes, vállalkozó kedvű, szemfüles riporterek elzsírosodott asztali hazugokká züllöttek. A „minél rosszabb, annál jobb!” parancsa szerint rutinosan kreálták ostoba mesevilágukat. Rég elveszítették már kapcsolatukat a napi valósággal, csupán a föltételezett olvasói ábrándok betöltésével foglalatoskodtak, és a hitványságot favorizálták abban a hiszemben, hogy a gyönge több haszonnal jár. Lassanként szimbiózisba kerültek a televíziós csatornák műsor-gyárosaival, és közös szorgalommal létrehozták az olvasásra alig képesek látványba bolondult szubkultúráját. Médiamixük elfordította a tekintet a valóságtól, és ennek révén kerülhetett vissza a politika a „komoly sajtó”, tehát a politizáló elit markába.