Füst Milán csodálkozva jegyzi meg Somlyó Zoltánról szólva, hogy mindennap írt verset, míg ő csupán évente egyszer-kétszer volt rá képes. Szorgalmából eredezteti hitvány sorainak bőségét. Ebben lehet valami! - hümmögsz és renyhén hátradőlsz. Ma sem csináltál semmit, ennyivel is kevesebb rossz sor születik.

*

            Bejelentés nélkül érkezik. - Éppen csak felugrom valamiért – mondja, és amikor gyanútlanul beereszted, lerakja kabátját és székedbe települ. Mondja, csak mondja a magáét. Udvariasan köhintesz, majd kevésbé türelmesen megemlíted, hogy sok a dolgot. Helyeslően bólogat és folytatja. Szeretnéd kívül látni már, ő viszont ügyet sem vet a minden bizonnyal arcodra is kiülő bosszúságra, és mindazt rád tukmálja, ami mostanság foglalkoztatja. Mikor végre kitessékeled, visszakéretődzik a mosdóba, majd hosszasan keresgéli kabátja ujját, láthatóan nem szeretne még távozni. Találkozótok így züllik két ellentétes indulat és késztetés párbajává. Megveti lábát az ajtóban és tovább beszél. Panaszkodik, hogy sehol sem látják szívesen. Elköszönsz tőle, ő pedig még a lépcsőházból is visszaszól, de hogy mit, legföljebb gyaníthatod. Látogatásával megbéklyózza gondolataidat, ahelyett, hogy dolgoznál, csupán morogsz. Rád méretett a mogorva házigazda hálátlan szerepe.

*

            Harminc forintér kapsz egy olyan könyvet, amit esztendők óta hajszolsz már. Érdemes bekukkantanod minden rejtett zugba, hátha valamilyen kincsre lelsz.

*

            Nézed az egyesület tagjait: néhány rokon- és ellenszenves arcú is akad, ismerős mindössze kettő. Igaz, hetven meghívottból jó, ha nyolcan jöttek el. De minek fáradtak volna? A hangosabbja tájékozatlan és tudatlan, a csöndesebbje pedig nem érti, mire ez a cécó. Becsülöd a szervezők jámbor szándékát: végre tennének valamit, de tudod, hogy ennyi kevés. Szomorúan hagyod ott a még csak nem is nagyon vitatkozókat.

*

            Könyvpremierjén azzal leped meg a szerzőt, hogy ha már neki nem jutott eszébe hasonló, megajándékozod egy kötettel. Későn kapcsol, telefonon szól utánad. Mosolyogva bólogatsz.

*

            Akármennyire szégyen, unod a Sirály előadását. Hosszúnak találod és fecsegősnek, a darabra sem emlékszel tisztán. Figyelmedet zavarja zsöllyeszomszédod fészkelődése is, aki egyetlen pillanatra sem tud nyugton maradni. Izeg-mozog, a partnerével pusmog, szeretné fölhívni magára a figyelmet. Színész, mi több, színigazgató az istenadta, talán most is a színpadon érzi magát és nem a nézőtéren.

            Mostoha körülményei dacára az előadás még nem lenne rosszabb, sőt, talán emelne is rajta a kényszerűség. A rendező persze átértelmezi, azaz leporolja a darabot. Mintegy a tóban ringatódzva, a halak közül figyelheted a vidéki emberek vergődését. Színpada még az első felvonások valamelyikén dől össze, és nem marad fönn Zarecsnaja visszatértéig. Eltűnteti a divatjamúlt rekvizitumokat, nincs burnótszelence, csak vodka, és igazodik az életkor kitolódásához is: orvosa tíz esztendővel idősebb Csehovénál, Trepljov pedig fiatalabb a kelleténél. Hogy a beteges vén Szorin mitől olyan ifjú (jóllehet bővelkedünk érett színészekben), arra legföljebb a társulat összetétele ad magyarázatot.

            Az aktualizálás viszont nem indokolja a nézőn átnyilalló üresség-érzetet. Trepljov darabja most korántsem a jövőről szóló, megrendítő látomás, mindössze egy dagályos, ostoba szavalat. Szerzője kótyagos ifjonc, előadója, Zarecsnaja beszédhibás, selypegő dilettáns, a legrosszabb fajta kékharisnya. Trigorin író iránta fellobbanó szerelméért egyedül kettőjük korkülönbségét okolható. A díva mama élete ment a tragédiától, ő maga csupa manír, Mása pusztuló alkoholista, egyetlen rokonszenves figura domborodik ki a sok papírmasé-alak közül: Dorn, Csehov alteregója. Rajta kívül még ketten elfogadhatóak: a bumfordi Medvegyenko tanító megformálója és Trigoriné. A többiek vagy nincsenek a helyükön, vagy észrevehetetlenek, illetve bántóan hamisak. 

            Szereposztásbeli tévedés? Ha ilyen tömegével fordul elő, inkább koncepcionális tévedésre utal.