Ingerelnek a rossz könyvek. A magadéi is. Hangjuk erőltetettsége zavar, a kellemhiány, és személyes sértésnek veszel minden döcögős, elrontott mondatot. Valamelyest fejlődtél, biztosabb vagy a kész megítélésében, vajha működésedben is az lehetnél!

*

            A balszerencse üldöz. Visszatérő jelenségek bosszantanak: kiesik kezedből az üveg és szilánkokra törik, a minap javított csap megint csöpögőre fogja, apróságok ezek, melyeknek nemhogy a jogosultságát, még indokát sem látod. Miért most és miért ekkora halomban bukkannak eléd? A mind gyakoribb kellemetlen vagy egyenesen kínos eseményekért az öregedést kárhoztatod: elügyetlenedésed miatt következnek be. Az antropomorf szemlélet hatalma alól viszont csak nehezen bújhatsz elő, a téged ért bosszúságokat szívesen rónád valaki vagy valami terhére, de hiába tekintsz körbe, embertársaid kivételesen vétlenek, az űrszeméttel teli ég pedig nem kacsint vissza rád.

*

            A régi módon újat mondani már bajos, az alkotó tehát fölhagy a megszentelt formákkal, és másokat keres. Sokat veszkődik persze, olykor tévelyeg is, de előbb-utóbb majd csak eljut valahová. Nagyot éppen a keresgélés, próbálkozás során alkothat, egyelőre viszont csupán a magafeledkezés érzik, alakuló műnek kevés a nyoma.