A magyar sajtó múltja
Két lap fekszik előttem. A véletlen hozta így: amióta ingyenélő lettem, mások látnak el olvasnivalóval. Ugyanaz kétszer, a magyar sajtó két verziója, mindkettő ajándék.
Mintha társasági lapot forgatnék, az egyik külleme olyan hivalkodó. Művészeti szakfolyóirat fényes, merített papíron. Sötétképű, ócska foszlósra nyomott vetélytársa is az. Az előbbiről ordít, hogy mekkora gondot fordítottak arculatának tervezésére. Nem érték be a kézenfekvő, olcsó megoldásokkal, az elérhető technikai maximumra törekedtek. A másikat - ahogy lehetett - éppen csak összegányolták valahogy. Legyalázott külseje szinte olvashatatlan, szürke belsőt takar. A bármelyik újságos-pavilon kirakatában kevélykedő magazinért alig néhány forinttal kérnek kevesebbet e pult alatti dugárunál. Amennyiben az utóbbi előállítóit valaha is megkísértette volna az üzlet szelleme, rég bepanaszolják a tisztességes kereskedelem szabályait semmibe vevő dömpingáru terjesztőit, amiért mélyen – sok százzal vagy ezerrel - az előállítás költség alatt tukmálják ránk nyomdaipari terméküket. Effélétől persze idegenkednek, egyetlen vélelmezhető szerkesztői törekvésük célja, hogy minél több betűvel terítsék be a nyomtatási felületet, vagyis a lehető leggazdaságosabban használják ki az adott teret. Míg ott a levegős tördelés és a finom átmenetek dominálnak, itt ismeretlen a tükör fogalma. Teleírják a papírt lapszéltől lapszélig, számukra már az is bosszantó, ha számozniuk kell, mivel legalább egy sornyi helyet veszítenek alul és fölül.
Mielőtt átlapoznám az ajándék példányokat, szokás szerint megnézem az impresszumot. Mindkettő tele idegen névvel, hiába, megújul a szakma! Elég egy félrecsúszott pillantás azonban, hogy arcomról lehervadjon az időskori önelégültség bornírt mosolya. A gazdagon adjusztált sajtótermék főszerkesztője olvasóihoz intézett leveléhez mellékelte arcmását is: ő sem az a kimondott mai csirke! Tüzetesebben szemügyre véve a munkatársak listáját néhány ismerősre akadok. Olyikkal személyesen is találkoztam és mondhatom: egyik sem vitt rokonszenves szerepet a hajdani MSZMP tájékoztatáspolitikai osztályán. Megannyi régi káder, becstelenségben megőszült szellemi mihaszna. Az önérvényesítés bajnokai azonban feltűnő affinitást mutatnak a korszerű üzletpolitika iránt! Kitűnő marketing menedzseri képességeikről a belső borítón díszelgő reklámfotók, valamint a hosszú, szöveges, elválasztatlan, a lap törzsanyagával egybemosódó autós, biztosítási és banki ajánlatok tanúskodnak.
A foltos sötét maszatolóinak névsora már ismerősebb, egész grémium díszeleg ott hajdan volt hírességekből, akik - gyanítom – soha sem fordulnak meg a szerkesztőség háza táján. Mindössze a lap rangját emelnék névleges jelenlétükkel. Megannyi felesküdött, hétpróbás, törzsökös kultúrember, aki természetes ellenszenvvel viseltetik az üzlet iránt, és örömest mellőzné az újság előállításának anyagi-, technikai gondjait. Errefelé legföljebb vallási és nemzeti elkötelezettségből, külön politikai nógatásra instanciáznak reklámigényükkel a cégvezetők. A szerkesztőség idejének és energiájának javát annak vizsgálata köti le, hogy szerzői von Haus aus elegendő hivatástudattal bírnak-e? A fennmaradó időben erejük maradékát az esetleges konfliktusok elsimítására fordítják, és nem csak a kebelbeliek között, hanem azokon túl is, különben még elapadna kizárólagos jövedelmi forrásuk, a sajtószabadság látszatának megőrzésére folyósított állami apanázs.
Más tudnivalót úgy látszik hiába is keresnék e folyóiratokban. Nem nekem készültek, mivel nem én, az olvasó tartom el őket. Közreműködőinek önpropagandája mellett a szponzorok adójóváírását szolgálja az egyik, a másik pedig az elengedhetetlen hittétel ismételgetésén túl a készítők vegetálását segíti. Megrázó élménnyel, nélkülözhetetlen ismerettel egyiknél sem találkozhatom. A színes lapozgató harsány ömlengése a brancsbelieket ajánlja figyelmembe, s két öndicséret közé feszültségenyhítő olvasmány gyanánt egy-egy már nem jogdíjköteles klasszikust ékel. Protestáljanak a feszengő néhaiak, ha tudnak! A kis piszkos pátoszos zengeménye a brancsbelieket ajánlja figyelmembe, és két önmagasztalása között léleküdítőül eleven klasszikusok fáradt önismétléseiből citál.
Diszkréten ásítok. Most látom csak, kifordultak a markomból.
