Szabó Magda: Abigél (Szépirodalmi 1982)
Kedves ifjúsági regény, nem több. Sok minden zavar benne, így többek között a minduntalan lengedező vörös farok, a lektorok következetlensége (a „Jó napot kívánok, Isten áldásával!”-ból a második tagmondatot hol törlik, hol meghagyják), a szereplők valószínűtlen jelleme és gyönge motiválása. Szabó jó karaktereket talál, lelki működésüket viszont már nem tudja követni. Néhol abszurdumokra vetemedik, mint a König lelkierejét bizonyító közöny ábrázolásánál, vagy akkor, amikor a tanár durván visszautasítja Zsuzsanna közeledését. (Ha tényleg szeretné, effélére aligha volna képes.) A cselekményvezetés direkt, a regény szövete gyönge.
Bernard Malamud: Dubin megannyi élete ford.: Gieler Gyöngyi (Európa 1991)
Velem egykorú hőse miatt is érdekelt a regény. Dubin gondjai, problémái és persze javítási, megoldási kísérletei egyaránt foglalkoztatnak. Közben ámulok szociológiai mutatóin: egyetlen sikeres könyvéből éveken át eltartja családját, jólétben él, bajai csupán érzelmiek. Kitűnően megrajzolt mellékszereplők bukkannak föl. Irritál viszont a személyrag váltása a belső monológokban, gyakran jelzés nélkül ugrik egyes szám első személybe az imént még harmadikban fogalmazott szöveg. Az ilyen írástechnika kezeléséhez sajnos nem elég ügyes a fordító.
A regény hullámzó, kitűnően megírt fejezetek árnyékában gyöngébbek sorakoznak, figyelemre méltó hivatkozásokra bukkanok viszont, mint pl.: „A szeretet annyi, hogy akarom, hogy legyél.” (Szent Ágoston) Sajnálom, mikor a végére jutok.
66. Bernard Malamud: A lakók ford.: Réz Ádám (Európa 1977)
Tiszteletet érdemel a témaválasztás bátorsága és a kifejtett gondolatok újdonsága. Valószínűleg először olvasható, amit Esterházy proponált idehaza, hogy míg az író a regényét írja, addig a regény vele teszi ugyanezt. Néhány igen szép mondata (magvas megállapítása) tetszett, egészében mégsem olyan számottevő munka. A vége – noha arra hegyezi ki művét - kifejezetten unalmas, talán elhibázott. Kevesebb lelkesedéssel forgattam, mint a Dubin megannyi életét.
