Bank kár
Kiemelkedő nyereséget realizált a banki szféra - olvasom a nem éppen anyanyelvemen fogalmazott gazdasági jelentésben, és menten felötlik bennem a kérdés: vajon mitől? Az elmúlt évtizedeket akár bankkorszaknak is nevezhetnénk, mivel egyetlen gazdasági ágazat sem pordukált olyan gyors és látványos fejlődést, mint a pénzügyi. Márványlapokkal ékes, fénylő paloták nőttek ki a semmiből. Könyvesboltok alakultak bankfiókokká, ahogy éttermek vagy képtárak is. A legjobb helyeket vásárolták föl, és a csillogó portálok mögött az ország legjobban fizetett hivatalnokai dolgoznak. Aki tisztes jövedelemhez jutna, mivel úgy tartja: megilletné a kontinensen még elfogadható legalsó életnívó, a pénzintézeteknél keres munkát. A kiemelkedő bérezés, és a vezetők által fölvett milliós prémiumok, a nyakra-főre osztogatott jutalmak vajon hasonlóan magas színtű kötelességtudatot honorálnak-e?
Az utóbbi esztendők sorozatos csődjei másról tanúskodnak, és nem erről vallanak a megalázott, kifosztott betétesek, kötvénytulajdonosok, kisbefektetők sem, akiknek gyakran kell a zsebünkbe nyúlniuk, hogy pótolják az eltapsolt milliárdokat. Ja, a tanulópénzt meg kell fizetni! De kinek? És milyen gyakran? Hányadik pótvizsgánál tartunk már? A mások vagyonával kísérletező, önhasznukról azonban soha, semmilyen körülmények között, egyetlen pillanatra sem megfeledkező bukott diákokat vajon ki vonja felelősségre?
Ha egy vállalat csődbe jut, megsínylik az irányítói is. Kivéve a bankokat, azoknál föl sem merülhet a vezetői alkalmatlanság kérdése. Ez az egyetlen rizikómentes üzlet, ami szinte már érzéketlen a költségekre, mivel gondosan elbújtatják, mennyibe kerül saját üzemvitelük. Ugyancsak drága ábrándot csillantottak föl előttünk, mikor azzal áltattak, hamarosan Közép-Európa pénzügyi központjává emelkedünk. E kétes dicsőség – nyilván mindnyájunk közös álma - elérhetetlennek bizonyult.
Bankjaink korántsem maguknak köszönhetik sikerüket, puha állami pénzeken híztak, vagyis olyan tulajdont kockáztattak, amelyiknek birtokosa nálunk hagyományosan gondatlanul jár el. A kényszerpiac létrejötte azután tovább gyarapította lehetőségeiket: miután a közszféra tisztségviselőit és a vállalati alkalmazottak zömét arra kötelezték, hogy folyószámlát nyissanak, potyán jutottak hatalmas jövedelemhez. A bankkártyák bevezetését pénzkímélő eljárásnak tűntették föl, melynek minden elképzelhető és elképzelhetetlen költségét az odarendelt ügyfelekre hárították, míg a rendszer valamennyi lehetséges előnyét ők élvezték és élvezik, vagyis minimális beruházással extraprofitot vágnak zsebre.
Mindezért cserébe olyan szolgáltatást nyújtanak, ami csak nevében emlékeztet egy szíves segítségre, valójában a hozzájuk terelt és nekik fizető delikvensek személyes méltóságának és anyagi érdekeinek durva semmibevétele. Formális megbízóként az általunk formálisan megbízott banknál kell instanciáznunk. Többnyire nem is rendelkezhetünk szabadon a saját vagyonunk fölött, bármit óhajtunk, kérvényeznünk kell, és ha valahol elakad a gépezet – ami sűrűn előfordul – egyebet sem tehetünk, mint hogy türelemmel várjunk, hiszen magyarázatra, segítségre vagy kárpótlásra a legkevésbé sem számíthatunk. Legföljebb a megértésünket kérik, de még arra sem méltatnak, hogy tájékoztassák: miért. A velünk szemben elkövetett hiba véletlennek minősül, kiküszöbölhetetlen természeti jelenség, mi pedig bármit teszünk is, vétkezünk. Hivatkozhatunk csődre, körbetartozásra, munkanélkülivé válásra, katasztrófára, akármire - mindegy, mi felelünk érte, és extrakamatokkal büntetnek miatta.
Egyetlen bank sem buzgólkodik megnyerésünkön. Minek is tenné, amikor nála a pénzünk és máshol nem is lehet. A legkevésbé sem törődnek mindennapos pénzügyi tranzakcióink megbízható, gyors és kulturált lebonyolításával, ha bezsebelhető hasznuk független a végzett munkájuktól. Látszatra ugyan nagy a tolongás, érdemi versengés köztük mégsem bontakozhat ki, míg nem ritkák a milliárdos bevételek. Noha belőlünk élnek, nem felelnek a közért, ameddig viszonyaink konszolidálódása folytán - és csak kevésbé a hatalmi utasítások révén - rá nem kényszerülnek. Kár, hogy ma még ismeretlen a bank kár.
